Ugrás a tartalomra
x

Romániában már tiltakoznak a magyar „gyermekvédelmi törvény” importálása ellen

Nemrég a 24.hu is beszámolt róla, hogy hét romániai magyar képviselő Romániába importálná a magyarországi homofób pedofiltörvény egyes – elsősorban a szexuális kisebbségeket sértő – rendelkezéséseit. A Transindex arról ír, hogy egy romániai melegjogi szervezet közleményben tiltakozik a magyar szabályozás romániai importja ellen. A MozaiQ Egyesület szerint a magyar képviselők által benyújtott törvénymódosító javaslat, amely egyértelműen az orbáni úgynevezett „gyermekvédelmi törvény” mintájára született nemcsak a romániai LMBTIQ-személyek méltóságát sérti meg teljesen, hanem a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot és a gyermekek diszkriminációmentes oktatáshoz való jogát is.

Hogy miről is szól az RMDSZ képviselői által jegyzett törvénymódosító javaslat, arról itt lehet tájékozódni. A módosító különös vonása, hogy a pedofil bűncselekményekkel kapcsolatos büntetőjogi változtatások átemelésével a szerzők már nem is bajlódtak, azok teljesen kimaradtak a csomagból. Pedig idehaza éppen ezek szolgáltak – a Fidesz által homofób passzusokkal kiegészített – módosítócsomag alapjául.

www.24.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux