Ugrás a tartalomra
x

Európa díjas és Golden Globe-díjra jelölt film a 8. BIDF versenyprogramjában

Január 22-30. között kerül megrendezésre a 8. Budapest International Documentary Festival.

2022-ben közel 50 filmet, mintegy 200 vetítésen, több mint egy héten át láthat a dokumentumfilmek lelkes közönsége Budapesten a Cinema City Mammut II. mozitermeiben és 10 nagyvárosban országszerte. A hivatalos versenyfilmek listájában olyan alkotásokat találhatnak az érdeklődők, amelyek a világ rangos dokumentumfilm-fesztiváljain szerepeltek vagy szerepelnek.

Az idei fesztivál szlogenje: Bátor filmek
 
A versenyfilmek közül Golden Globe-díjra jelölték az animációs filmek mezőnyében a Flee című alkotást. 

Amin a nyolcvanas évek Afganisztánjában tölti gyermekkora egy részét, nyugati zenéket hallgat, nővéreinek és anyjának sem kell fejkendőt hordania. A szovjetek kivonulásakor apjának azonban nyoma veszik. A polgárháború elől neki és testvéreinek is menekülnie kell. A család Moszkvában talál menedéket, ahonnan Svédországba próbálnának eljutni, de az embercsempészek magas árat kérnek a szabadulásért. 
Amin családi döntésre egyedül, a legdrágább és legbiztonságosabb útnak vág neki. Azzal azonban senki sem számol, hogy a fiú repülőjegyén Svédország helyett Dánia szerepel, a menekült státusz megszerzéséhez pedig Aminnak hazudnia kell. Amin ma 36 éves, befutott egyetemi kutató, és barátjával készül összeházasodni. A titok azonban, amit több mint 20 éve magában eltemetve őriz, karrierjét és magánéletét is tönkre teheti.

Díjak: Sundance - World Cinema Jury Prize, Göteborg Film Festival - Golden Dragon Award, Visions du Réel - Audience Award, Biografilm - Best International Film, Annecy - CRISTAL FOR BEST FEATURE FILM. A film két kategótiában is (!) 2022-es Oscar-díj shortlistese, Európa-Filmdíjas (legjobb animáció, legjobb dokumentumfilm) és Golden Globe-jelölt.
 
Legfrissebb hír, hogy a dán Menekülés (Flee) című animációs dokumentumfilm 2021 decemberében elnyerte a 34. Európa Filmdíj legjobb európai dokumentumfilm, valamint a legjobb európai animációs játékfilm díját. Ugyanezt a filmet nevezi Dánia Oscar-díjra is. Továbbá a Flee-t a szakmailag legelismertebb fesztiválok egyike, a Sight and Sound az év 19. legjobb filmjének választotta meg.

A köd gyermekei című vietnámi alkotásért a legjobb rendező díját vette át Ha Le Diem az Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon.

A 2022-es BIDF másik nagy esélyesét, Andrea Arnold alkotását a Tehén (Cow) című dokumentumfilm világpremierjét a Cannes-i Filmfesztiválon tartották.

A 8. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál  díjairól olyan rangos, nemzetközi-, és hazai szaktekintélyből és alkotóból álló zsűri dönt majd, mint Alföldi Róbert, Csákányi Eszter, Vranik Roland, és még számosan.

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux