Ugrás a tartalomra
x

ZSIDÓ CIVILEK TILTAKOZNAK A FÉRFI ÉS NŐ HÁZASSÁGÁNAK SZENTSÉGÉRŐL SZÓLÓ EGYHÁZI NYILATKOZAT ELLEN

A kifogásolt egyházi nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a házasság intézménye egy férfi és egy nő között valósul meg. Utólag a Mazsihisz elnöke, Heisler András is elismerte, nem volt szerencsés ez a megfogalmazás.

“A biblikus álláspontot Ferenc pápa budapesti látogatása során is hangsúlyozta megerősítve, hogy a házasság szentsége egy férfi és egy nő között valósul meg. A zsidó hagyományban is a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja” – írják abban a közös egyházi nyilatkozatban, amelyet december 9-én – egy nappal az emberi jogok világnapja előtt – tizenkét katolikus, protestáns és ortodox egyház, valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) adott ki.

A Haver Alapítvány kezdeményezésére aláírásgyűjtés kezdődött, amelyet már több, mint 60 ember írt alá azzal a céllal, hogy szolidaritását fejezze ki a nyilatkozat kirekesztő megfogalmazása ellen.

“Kötelességünknek érezzük felszólalni a MAZSIHISZ és az EMIH által is aláírt nyilatkozattal szemben, s hangsúlyozni, hogy álláspontjuk nem képviseli kizárólagosan a magyar zsidó közösséghez tartozó emberek és civil szervezetek véleményét. Szükségesnek tartjuk kifejezni szolidaritásunkat azokkal az LMBTQ-személyekkel és szivárványcsaládokkal, akiket ez a kirekesztő nyilatkozat megkülönböztet és diszkriminál. #acsaladazcsalad”, áll a nyilatkozatban.

A kifogásolt gondolatról a Mazsihisz december 12-i közgyűlésén is szó esett.

Frölich Róbert országos főrabbi szerint vállalhatatlan mondat került a közleménybe, amely a neki és a Radnóti Zoltán főrabbinak előzetesen véleményezésre megküldött tervezetben nem szerepelt.

Az országos főrabbi által kifogásolt mondat ez volt: „A zsidó hagyományban is a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja”. Ez a mondat az országos főrabbi szerint sértő, kirekesztő azokra nézve, akik nem élnek házasságban, ez az állítás továbbá ellentétes a zsidóság értékrendjével, hagyományaival, tanításával.

Válaszában Heisler András azt mondta: ezt a kritikát, mivel ő írta alá a nyilatkozatot, vállalja és elismeri, a saját hibájának tudja be, hogy e mondat fölött a sok egyeztetés és módosítás után már elsiklott a figyelme. Hozzátette: egyetért az országos főrabbi kritikájával, de megjegyezte, hogy a közlemény végső formáját nem a Mazsihisz, hanem a katolikus egyház adta ki. Az elnök  hangsúlyozta: a Mazsihisz korábban éppen azzal a céllal adott ki közleményt, hogy minden megkülönböztetett, démonizált közösséggel szolidaritást vállaljon a humánum és az emberség jegyében. Mint felidézte: „a Mazsihisz vallja, hogy emberek csoportját nem helyes tisztátalannak minősíteni, nem szabad megkülönböztetni és különösen kriminalizálni csupán orientációja, identitása, boldogságkeresése okán, és hiszi, hogy az ilyen minősítések rombolják a társadalmi kohéziót, a közös térhez való tartozás érzését“.

www.akibic.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux