Homofóbtörvény – mit csináljon az író, akinek az új könyvében meleg/transz karakter van?
Ki ne hallott volna a homofóbtörvényként elhíresült, eredetileg a pedofília ellen fellépő, de végül a szexuális kisebbségek pozitív színben való megjelenítését tiltó és cenzúrázó törvényről? A rendelet abszurditására sokan rámutattak már (Nyári K.: hogyan lehet betiltani valamit, ami mindig is az emberi kultúra része volt? Könyvesboltok: most akkor tényleg fóliázzam le Freddy Mercury sikerkönyvnek számító életrajzát?) Abba viszont talán kevesebben gondoltak bele, miféle fejtörést okoz ez a sötét diktatúrákat idéző cenzúra maguknak az íróknak. A SzabadNem erről a kérdésről beszélgetett Szellő Abigéllel, az újonnan alapított LMBTQ folyóirat, a „Létigen” főszerkesztőjével.
SzabadNem: Mikor és miért fogalmazódott meg benned először egy LMBTQ-témájú irodalmi folyóirat ötlete?
Ha néhány évvel korábban valaki azt mondta volna, hogy egy amatőr, online formában megjelenő irodalmi folyóiratot fogok alapítani, biztosan hitetlenkedve ráztam volna a fejem. Soha nem ez volt az álmom, a célom, csupán az elmúlt hónapok eseményei rágták belém az érzést, hogy valami hiányzik, és azt megpróbálhatnánk pótolni.
Az elmúlt években több online megjelenő folyóiratba is belefutottam, és habár nem olvastam végig minden számot, nagyon tetszett az elképzelés, hogy online olvasható, de a folyóirat jelleget is megőrző megoldásként egy lapozható, elektronikus lapszámot készítettek el ezek a folyóiratok. Azon kezdtem gondolkodni, mennyire szívesen látnék egy ilyen online irodalmi lapot, ahol kifejezetten LMBTQ+ témákról olvashatok.
SzabadNem: Kik azok pontosan, milyen írók, akiknek egy LMBTQ-folyóiratban érdemes lenne teret adni?
Néhány évvel ezelőtt kezdtem publikálni egy online felületen, ahol az eltelt évek során nagyon sok szárnybontogató írót láttam. A bennük rejlő tehetség különböző fokain álltak ugyan, de mindegyiküknek volt mondanivalója. Az internet eldugott, ismeretlen szegleteiben akadtam kedvenc karakterekre, kedvenc írókra, kötöttem fontos barátságokat, és tanultam meg egymást segítve, egymást motiválva és bíztatva őszinte véleményt mondani.
Találkoztam sok olyan LMBTQ+ témában íróval, aki maga sem merte komolyan venni, amit csinál, mert a többségnek ez csak egy hobbi. Mégis voltak, akik olyan szinten művelték ezt a hobbit, hogy értetlenkedve néztem, miért nem jelentek már meg könyv formában olyan magyar írók mellett, akiknél az én értékrendem szerint sokkal többet adtak az olvasóknak. Az a gondolat-magocska, hogy egy LMBTQ-folyóiratot kellene alapítani, sokáig csak pihent az agyam, vagy inkább a szívem egyik eldugott, hátsó kis sejtjében, és nem indult csírázásnak. Kellett hozzá az a táptalaj, hogy elhiggyem, sok olyan író van, aki megérdemelné, hogy nagyobb közönség olvassa a munkáikat.
SzabadNem: Miért pont most jutott el ez a hosszúéletű ötlet a megvalósulás fázisába?
Miután tudatosult bennem, hogy íróból nincsen hiány, bátorságot kellett gyűjtenem. Ahogy egyre komplexebbé formálódott a gondolat, egy rögtönzött elhatározásból kiírtam a Facebookomra, hogy lenne-e kedve valakinek csatalakozni. Jeleztek páran, de ekkor még megijedtem.
Hetekig töprengtem rajta, vajon van-e hozzá elég tudásom, kitartásom, bátorságom belevágni egy ekkora projektbe. Vajon lesznek-e érdeklődők? Vajon lesznek-e olvasók? Mivel tudjuk megtölteni a lapszámokat? Mocorogtak bennem a kérdések, mint csírák a földben, amik a tavaszi napfényre várnak. A melegellenessé elferdített pedofilellenes törvény előtérbe kerülése volt az, aminek a hatására felparázslott bennem, hogy kell ez ellen valamit tenni.
Pontosan emlékszem azokra a napokra, amikor megszavazták a törvényt. Biztos vagyok benne, hogy ezek a napok nem csak nekem voltak az idei év egyik legszomorúbb, legelkeserítőbb napjai. Épp befejeztem az LMBTQ+ témájú ifjúsági regényemet, ami tizenéves fiatalokról szól tizenéves fiataloknak, csupa mai problémát körüljárva, és persze korántsem tökéletes, mégis azért írtam, mert szeretném, ha ezek a fiatalok elolvashatnák. Csakhogy ez a törvény megfosztott attól, hogy a célközönségem elérje a regényemet. Csapdában éreztem magam.Végül néhány elkeseredett és dühös óra után eldöntöttem, nem akarom, hogy elhallgattassanak, sem engem, sem pedig a többi LMBTQ+ témában író alkotót. Ha kiraknak az ajtón, mássz be az ablakon. Így hát újra megkérdeztem, kinek lenne kedve csatlakozni egy online irodalmi folyóirat alapításához. Tízen jöttünk össze, ennyien próbáljuk megvalósítani ugyanazt az álmot.
SzabadNem: Mesélj egy kicsit a folyóirat koncepciójáról! Miféle tartalmakat fogunk benne olvasni?
Nem csak irodalmat tervezünk publikálni benne, hanem akár olyan cikkeket is, amik kapcsolódnak az irodalmon túl az LMBTQ+ témákhoz, emberekhez, művészetekhez. A fő célunk lényegében az, hogy közelebb hozzuk az LMBTQ+ irodalmat és az LMBTQ+ közösséget az olvasókhoz. Fel akarjuk karolni azokat az írókat, akik úgy érzik, szeretnének LMBTQ+ témában hangot hallatni. És el akarunk jutni olyan olvasókhoz, akiket az LMBTQ+ témák mellett érdekel az irodalom, az olvasás, a könyvek és filmek világa, illetve szívesen olvasnának interjúkat az LMBTQ+ zászló színei alá tartozó emberekkel is, esetleg más LMBTQ+-val kapcsolatos témák érdeklik őket.
Fontosnak tartjuk, hogy a hazai LMBTQ+ írók megtalálják a helyet, ahol publikálhatnak. A szerkesztőségünket jelenleg amatőr írók és olvasók alkotják, akik mindannyian szívükön viselik az LMBTQ+ közösség sorsát. Mivel a Létigen folyóirat fő célja az LMBTQ+ közösség bemutatása, megismertetése, közelebb hozása az olvasókhoz, ezért folyóiratunkba kerülnek majd interjúk, véleménycikkek és egyéb, az LMBTQ+ közösséghez kapcsolodó témák is.
SzabadNem: Első lépésként kiírtatok egy irodalmi pályázatot, amire LMBTQ-témájú alkotásokat vártok. Mire számíthatnak azok az írók, aki indulnak a pályázaton?
Szeretnénk, ha a folyóiratunk teret adhatna az íróknak, ahol szárnyat bontogathatnak, ahol megmutathatják mire képesek. Ezért döntöttünk úgy, hogy az Irodalom rovat megtöltésére vers- és novellaíró pályázatot hirdetünk, melynek nyereménye az első számba bekerülés joga. Ezen felül minden egyes pályázónak részletes véleményben jelzünk vissza, reményeink szerint ezzel segítve az alkotók további feljődését.
Pályázatunkra minden olyan írás beküldhető, amelyben bármilyen formában megjelenik az LMBTQ+ téma, illetve megadtuk segítségként folyóiratunk címét, a „Létigen”-t is. Ennek a szónak nem kell szerepelnie kötelezően a szövegben, de irányvonalként jó, ha megjelenik az alkotásban. A Létigen hasábjain keresztül meg akarjuk mutatni a hazai olvasóknak hogy mennyi tehetséges alkotó van hazánkban, akiknek az LMBTQ+ fontos téma, akiknek van ezzel kapcsolatban mondanivalója. A pályázatunk lehetőséget nyújt ezeknek az íróknak a bemutatkozásra. Jó lenne, ha a Létigen folyóirat az LMBTQ+ közösség egyik szócsövévé válhatna.
SzabadNem: Említetted, hogy minden pályázónak terveztek visszajelezni. Ez ritka az irodalmi pályázatoknál. Ti miért vállalkoztok mégis erre?
A szerkesztőség egyöntetűen úgy gondolja, hogy a pályázóink fejlődése mindannyiunk közös célja. Ezért döntöttünk úgy, hogy a pályázatra beküldött alkotók mindegyikének egyenként fogunk visszajelzést küldeni, ebben összefoglaljuk a szerkesztőink véleményét az adott műről. Ha úgy látjuk, az adott alkotás ebben a formában is bekerülhet a folyóiratba, akkor erről küldünk értesítést, de az is előfordulhat, hogy az adott mű még csiszolgatásra szorul, akkor a megjelenés előtt ehhez nyújtunk segítséget. Valószínűleg olyan pályázatok is beérkeznek majd, amelyeket nem tudunk leközölni a folyóiratban, de ez esetben is segítség lehet az alkotó számára a vélemény, melyből tanulhat, fejlődhet és gyarapodhat.
SzabadNem: Mit üzensz azoknak az íróknak, akik a homofób törvény miatt nem tudják, mit csináljanak az LMBTQ-témájú regény- vagy novellaötletükkel?
A legfontosabb, hogy ne adjátok fel, ne dobjátok el, ne dugjátok be a fiókba, hanem írjatok és írjatok! A törvény azt szeretné elérni, hogy mi magunk megijedjünk, ezért inkább ne küldjük be kiadóhoz, pályázatra a műveinket, így önmagunkat hallgattassuk el. Ezt nem szabad megengedni.Szeretném, ha bátrak lennétek, ha jelen lennétek, ha hangot adnátok magatokról, ha az LMBTQ+ közösség nem csendesedne el, nem válna láthatatlanná. Akinek van rá lehetősége, hogy a saját biztonságát nem veszélyeztetve hangot hallasson, az tegye meg. És ha van kész írásotok, bátran küldjétek el a Létigennek!
