Ugrás a tartalomra
x

Hivatalossá vált, jön az első, kizárólag LMBTQ színészekkel forgatott film

Úgy tűnik, hogy a filmgyártás ismét egy mérföldkőhöz érkezett, hiszen hivatalossá vált, hogy elkészül az első olyan produkció, amelynek főszerepeiben kizárólag LMBTQ színészek láthatóak.

Bár a film szinopszisáról egyelőre keveset lehet tudni, annyi bizonyos, hogy két párkapcsolati problémákkal küzdő férfi szerelmét dolgozza fel a történet. A hírt egyébként maga Billy Eichner közölte a Twitteren, aki a rendezővel Nicholas Stollerrel közösen dolgoztak a BROS forgatókönyvén az Universal Pictures égisze alatt.

“Nem is lehetnék büszkébb annál, mint amennyire most vagyok, hiszen történelmi jelentőségű az  LMBTQ casting. Az LMBTQ színészek évtizedeken keresztül csupán távolról nézhették, ahogy hetero pályatársaik LMBTQ szerepekben is kamatoztathatják tehetségüket. Egy álom vált valóra ezzel, hogy egy igazán kiemelkedő színészgárdát válogathattunk össze” – nyilatkozta Eichner a Hollywood Reporter magazinnak. Eichner azt is elárulta, hogy a produkció már egy ideje készen állt a forgatásra, a koronavírus-járvány azonban keresztülhúzta a számításokat. A munkálatok mindenesetre most már gőzerővel zajlanak, a BROS bemutatójára pedig a tervek szerint 2022. augusztusában kerül majd sor, a film főszerepeiben pedig nem kisebb nevek, mint Luke Macfarlane, Billy Eichner, Guillermo Díaz, Symone, Ts Madison, Miss Lawrence és Guy Branum lesznek láthatóak.
Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux