3+1 tévhit a homoszexualitással kapcsolatban
Gender, társadalmi nem, nemi identitás, női és férfisztereotípiák és számos ezekhez kapcsolódó fogalom, amelyekről annyi mindent találhatunk a neten vagy hallhatunk a környzetünkben.
Valójában túl sok mindent, ami miatt nehéz kiigazodni a rengeteg információ között. Bennünk meg közben kavarognak a kérdések önmagunkról, és sokszor nehéz ebben a kavalkádban kibogozni a szálakat. Vannak azonban olyan tévhitek a homoszexualitással kapcsolatban, amelyeket nagyon is fontos tisztázni. Ezek gyakori sztereotípiák, de nem vagy nem mindig fedik a valóságot.
1. TÉVHIT: Aki szokott azonos neműekről fantáziálni, álmodni, az meleg
Úgy tűnhet, hogy a legtöbben heteroszexuálisak, és csak nagyon kevés embernek eltérő a szexuális orientációja. Pedig nem ritka, hogy azok, akiket heteroszexuálisnak gondolunk, valamilyen szinten vonzónak találnak más neműeket is: például sokan vannak olyanok, akik nem csak az ellenkező neműekről fantáziálnak vagy álmodnak, nem csak velük kerülnek érzelmi vagy akár fizikai kapcsolatba. Ha ők így is heterókként hivatkoznak magukra, akkor valószínűleg ez fejezi ki legjobban azt, amit magukról gondolnak. Mindenkinek kizárólagos joga van saját magával kapcsolatabn ilyesmiben dönteni. Ráadásul kívülről könnyű összetéveszteni a szexuális orientációt (kihez vonzódik valaki) a szexuális viselkedéssel (mit tesz valaki), pedig nem ugyanaz a kettő. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy egy lány nem feltétlenül meleg azért, mert csókolózott már lánnyal, és egy fiú sem biztos, hogy heteró azért, mert még sosem volt fiúval.
2. TÉVHIT: Lehetsz heteró vagy meleg, ez nem változik
Nagyon fontos tudni azt, hogy a szexuális orientáció változhat az életünk során. Ez azt jelenti, hogy az évek során egyre jobban megismerjük önmagunkat, így az is felszínre kerülhet, hogy kikhez vonzódunk igazán. Ezáltal előfordulhat az is, hogy valaki csak felnőttként jön rá arra, hogy ő nem heteroszexuális. Nem mindenkinek egyezik meg a biológiai neme (azaz hogy a nemi szervei alapján fiú vagy lány) és a nemi identitása (vagyis hogy ő milyen neműnek érzi magát), márpedig a szexuális orientációt nem a biológiai nem, hanem a nemi identitás alapján határozzuk meg.
3. TÉVHIT: A leszbikusok fiúsan néznek ki, a meleg fiúk lányosan
Szintén sztereotípia, hogy a lányoknak hosszú hajuk van, szoknyát hordanak, a rózsaszín a kedvenc színük, és mindig csoportokban járnak pisilni. A fiúk haja rövid, mindig kék színű ruhát vesznek fel, és tuti, hogy nem sírnak. A nemi identitásunkat (tehát azt, hogy fiúnak, lánynak vagy mindkettőnek, esetleg egyiknek sem érezzük magunkat) kifejezhetjük a kinézetünkkel (frizura, öltözködés stb.) és a viselkedésünkkel is. Ezt nevezzük nemi önkifejezésnek. A nemi identitáshoz hasonlóan ez sem feltétlenül függ össze a biológiai nemünkkel vagy a szexuális orientációnkkal. Vannak péládol olyan emberek, akik szívesen hordanak nőknek szánt darabokat (mondjuk magas sarkú cipőt). Lehet, hogy csak azért, mert nekik az a kényelmesnek, de az is előfordulhat, hogy a nőies oldalukat szeretnék ezzel hangsúlyozni. Akadnak olyanok is, akik férfiruhát (például nyakkendőt, öltönyt) viselnek: vagy azért, hogy férfiasan nézzenek ki, vagy kényelemből, vagy hasonló oka van, mint a női holmik esetében.
+1 TÉVHIT: Aki nem vállalja fel, hogy meleg, az nem tud önmaga lenni
A legtöbb LMBTQ+ (leszbikus, meleg, biszexuális, transz, queer stb.) ember számára az előbújás (coming-out) sokszor nehéz, hiszen nagyon sok félelem kapcsolódhat hozzá. "Mit fog vajon gondolni az ismerősöm rólam, ha megtudja, hogy meleg vagyok? Nem ítél-e majd el? Egy olyan részemet mutatom meg, amiről eddig nem is tudott, vajon ezután is kedvelni fog?" És még számos kérdés, aggodalom kavaroghat az emberben, ezek pedig különösen gyötrőek lehetnek akkor, amikor talán még ő maga sem békélt meg teljesen saját magával. Azt fontos tudni, hogy a coming-out nem feltétlenül jár a másik elvesztésével, sőt hosszú távon erősebbé is teheti a kapcsolatot. De legalább ugyanennyire fontos, hogy sajnos vannak olyan helyzetek is, amikor a válasz egy nagybetűs NEM kell hogy legyen az előbújás ötletére! Mert a legfontosabb a testi és a lelki biztonság: ha úgy tűnik, hogy a coming-outtal valaki ezt kockáztatja, akkor bármennyire rossz és nehéz is a titkolózás, lehet, hogy érdemesebb inkább rejtve maradni.