Ugrás a tartalomra
x

„Nős lelkész voltam, amíg bele nem szerettem egy férfiba”

A 48 éves Eric négygyerekes családapa volt, ráadásul lelkész, amikor beleszeretett egy 20 évvel fiatalabb férfiba, a most 27 éves Mattbe. A pár a Georgia állambeli Maysville-ben él, az Egyesült Államok úgynevezett Bibliaövezet (angolul Bible Belt) területén, ahol az evangéliumi protestáns felekezetek vannak többségben, és általában jellemző a konzervatív társadalomszemlélet, így megismerkedésükig egyikük sem vállalta nyilvánosan, hogy meleg.

Eric és Matt 2016-ban ismerkedtek meg, amikor Eric feladott egy hirdetést: munkásokat keresett egy épület lebontásához, és az egyik jelentkező Matt volt. A két férfi egyre közelebb került egymáshoz, és végül egymásba szerettek, 2017-ben pedig össze is házasodtak. Megismerkedésükkor még egyikük sem vállalta nyíltan, hogy meleg, mivel nagyon tartottak az emberek reakcióitól.

 

„Ha délen nősz fel, mindenhol azt hallod, hogy ez nincs rendben, hogy nem vagy normális.” – mondja Matt. Eric nagyon fiatalon lelkész lett, és azt mondja, ez részben segítette őt abban, hogy elnyomja önmaga egy részét, amit úgy érezte, nem vállalhat fel a nyilvánosság előtt, mert arra nevelték, hogy a homoszexualitás helytelen, bűnös dolog.

Amikor végül mégis úgy döntöttek, hogy vállalják a kapcsolatukat a nyilvánosság előtt, Eric azonnal elveszítette a munkáját, mindenféle előzetes konzultáció nélkül elbocsátották. Az ismeretségi körükben is akadtak olyanok, akik nem tudták elfogadni őket, és vannak olyan emberek, akikkel azóta megszakították a kapcsolatot. Matt egyik családtagja pedig azt mondta nekik, hogy ha nyíltan felvállalják a kapcsolatukat, és párként mutatkoznak az utcán, valaki még a végén megöli őket.

A korkülönbség miatt egyébként a legtöbben elsőre azt gondolják, hogy egy apa-fiú párossal van dolguk.

Eric gyerekeit sokkolta apjuk bejelentése, és nehezen fogadták el a helyzetet. Lánya, Krystal, akkoriban még középiskolába járt, 16-17 éves lehetett, és soha nem gondolta volna, hogy az apja meleg lehet.

„Nem hiszem, hogy dühös voltam az apámra, inkább összezavarodtam. Nagyon váratlanul ért. Fogalmam sem volt, hogy az apám meleg.” – mondta. Eric bocsánatot kért a gyerekeitől, amiért korábban nem volt velük őszinte, de azt is hozzátette, hogy nem bánt meg semmit, mivel, ha korábban elfogadja önmagát, ők most nem lennének itt, márpedig a családját semmiért nem adná.

„Mindig az apám lesz, és semmin nem változtatnék, mert boldog, boldogabb, mint valaha, és én mindkettőjüket szeretem.” – mondta Krystal.

Eric kapcsolata a gyerekeivel most nagyon jó, és ez hatalmas megkönnyebbülést jelent neki. Legidősebb lánya, Sissy, kiskorában ritka allergiás reakciót kapott a DTP vakcinára –diftéria (torokgyík), pertusszisz (szamárköhögés) és tetanusz (merevgörcs) elleni oltás – és maradandó agykárosodást szenvedett. Sissy most 30 éves, Matt és Eric pedig igazi áldásnak tartják, hogy a családjuk része lehet.

Eric és Matt azt mondják, mások előtt nem szokták túlságosan látványosan kimutatni az érzéseiket, mert senkit nem akarnak megbotránkoztatni, de nem is tagadják le a kapcsolatukat és az identitásukat – ez az aranyszabályuk.

„A mi kapcsolatunknak semmiben sem kellene zavarnia a te kapcsolatodat. Egyáltalán semmiben nem befolyásoljuk a kapcsolatodat. Ha valamilyen mértékben mégis zavar téged, akkor valószínűleg tükörbe kellene nézned.” – vallja Matt.

Miután Eric elvesztette lelkészi állását, és a közösség, ahová tartoztak, bezárult előttük, kíváncsiságból elkezdtek olyan egyházközösségeket keresni, ahol elfogadják a melegeket, és találtak is egy templomot, ahová azóta is szívesen járnak.

„Ami azt illeti, mióta felvállaltam, hogy meleg vagyok, azt hiszem erősebb lett az Istennel való kapcsolatom, mert, bár ő természetesen tudta ezt rólam, most őszintébb vagyok önmagamhoz.” – mondja Eric, azt is hozzátéve, hogy fantasztikus érzés, hogy egy párként, családként léphetnek be a templomba, és nem kell többé titkolózniuk.

 

www.twice.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux