Orchideába és kokainba fullad Ewan McGregor géniusza
A 70-es, 80-as évek vezető amerikai divattervezője, Halston története megfilmesítés után kiáltott, hiszen nemcsak egy rendhagyó karriertörténet, hanem van benne minden: a pénz és a kreativitás örök konfliktusa, a divat és a popkultúra összefonódása, a hetvenes évek elképesztő hedonizmusának kiteljesedése, továbbá kokain, szupersztárok és szex a végtelenségig. A Netflix minisorozata ezt kínálja, plusz Ewan McGregort a főszerepben, de elég-e mindez egy jó sorozathoz?
Calvin Klein és Ralph Lauren nevét még az is ismeri, akit egyáltalán nem érdekel a divat: a legnagyobb amerikai divattervezőknek tartják őket, akik forradalmasították a divatipart a hetvenes-nyolcvanas években azzal, hogy elérhetővé tették a designer termékeket az átlagemberek számára is. Valódi szupersztárok lettek, a nevük világszerte ismert brand is egyben. Ezzel szemben Roy Halston Frowick neve keveseknek mond bármit is itthon, de még Ewan McGregor is visszakérdezett, kiről van szó, amikor felajánlották neki a Halston című minisorozat főszerepét. Pedig a szimplán Halston néven ismert amerikai divattervező sokáig azonos kaliberű névnek számított Kleinnel, Laurennel és a többiekkel, neki mégis a feledés jutott osztályrészül. Most a sorozat több nemzedékkel is megismertetheti a designer nevét.
Halston története tényleg megfilmesítés után kiáltott, hiszen nemcsak rendhagyó karriertörténet, de van benne minden: a pénz és a kreativitás örök konfliktusa, a divat és a popkultúra összefonódása a háború utáni fellendülés évtizedeiben, a hetvenes évek elképesztő hedonizmusának kiteljesedése a legendás Studio 54 diszkóban, egy zseniális, de önsorsrontó ember élettörténete, korabeli szupersztárok, továbbá kokain és szex a végtelenségig. Ezt mind kínálja a Netflix minisorozata, mely öt részben meséli el Halston élettörténetét.
Míg a többi nagy amerikai designer bevándorló családból származott és városi közegben nőtt fel, Halston pont az ellentétük volt: az elsősorban mezőgazdasági fókuszú Közép-Nyugati régióbeli Iowa államban született 1932-ben, majd Indiana érintésével jutott el a School of the Art Institute of Chicago egyetemre, melynek elvégzése után kalaptervezőként kezdett dolgozni Chicagóban. Már itt is voltak neves kliensei, de az üzlet akkor indult be igazán, amikor 1957-ben áttette a székhelyét New Yorkba, és itt várta ki, hogy eljöjjön az ő nagy pillanata, amikor négy évvel később férje elnöki beiktatásán Jacqueline Kennedy az ő pillbox kalapját viselte. Halston ekkor még a Bergdorf Goodman luxusáruházban dolgozott, ám később önállósította magát, és feltalálta magát akkor is, amikor a kalap kiment a divatból.
Halston igazán a hatvanas évek végén talált magára: ekkor már önálló butikja volt a Madison Avenue-n, ahol a hírességek egymásnak adták a kilincset, sőt, Liza Minnellivel és Bianca Jaggerrel szoros barátságokat is kötött. Ő maga a minimalista, de nagyvilági eleganciát árasztó ruháival szerzett igazi hírnevet, a szintetikus velúrbőr utánzatból (ultra suede) készült ingkosztümje pedig a hetvenes évek elején letarolta az amerikai piacot. Az igényes, de nem hivalkodó darabjai pont illettek az olajválságot követő közhangulathoz, melyhez nem tartozott hozzá a rongyrázás. 1973-ban eladta a cégét és a Halston nevet is a Norton Simon Inc. nagyvállalatnak, de a kreatív kontrollt megtartotta, és ekkor nőtt a Halston óriás divatcéggé, amely gyártott mindent, női és férfi ruhán kívül parfümöt, ágyneműt, utazó- és kézitáskát, szőnyeget, sőt még parókát is.
Maga Halston pedig extravagáns életstílusával a pletykalapok gyakori szereplője lett: modellekből álló entourage követte mindenhová, míg ő maga az elegáns fekete garbójával, hátrafésült hajával és sötét napszemüvegével a bohém New York-i művészvilág egyik ismert arca lett,
Minnelli és Bianca Jagger mellett Andy Warhollal és sok más hasonló celebbel bulizott át éjszakákat a Studio 54-ben, mely a nyílt kábítószerhasználatról is hírhedt volt, és a kokainra rácsúszó Halston sem volt kivétel. A meleg divattervező magánélete is meglehetősen turbulens volt, ő maga pedig elképesztő pénzeket tapsolt el kokainra, orchideára, magánrepülőgépes utazásokra és egyéb költséges hobbikra. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a menedzsmentnek nem volt igazi nyeresége a márkán, majd egy rossznak bizonyuló üzleti döntés vetett véget a Halston tündöklésének: a JC Penney áruházlánccal közös kollekció nem hozott elég vásárlót az alsóbb kategóriás termékekből, míg a luxusügyfeleket elidegenítette. Később kiderült, Halston alaposan megelőzte a korát ezzel, és a nyomában Calvin Klein, Ralph Lauren és a többi vetélytárs is elindította a saját olcsóbb kollekcióját, csak sokkal körültekintőbb pénzügyi tervezés mellett. Halston ugyanis egyre kevésbé foglalkozott az üzlettel, és élete utolsó éveiben már el is veszítette az ellenőrzést a cége felett. Az egykor ünnepelt divattervező pár évvel később hátat is fordított a divatiparnak és a keleti partnak, és elfeledve halt meg az AIDS szövődményeiben San Franciscóban, 1990-ben.
Ezt a mozgalmas életutat örökíti meg a Netflix öt részes sorozata, mely Steven Gaines Simply Halston című könyve alapján készült, és Ryan Murphy, a Netflixszel rekordösszegű szerződést kötő sorozatpápa executive produceri irányításával valósult meg, sőt, a rendezője is Murphy régi harcostársa, Daniel Minahan lett. Igaz, a Halston mégsem egy igazi Ryan Murphy-produkció: nemcsak, hogy Sharr White a vezető írója, aki korábban A viszony című sorozatban is dolgozott, de hiányoznak belőle Murphy gyakran foglalkoztatott színészei és a sorozat se hordozza magán a showrunner kedvelt stílusjegyeit, a túlzó camp esztétikát és a cirkuszi harsányságot. Más cikkek szerint viszont egyértelmű a hasonlóság Murphy és Halston között, hiszen mindketten saját vízióval robbantak be, és mindketten millió dolláros iparágak szolgálatába állították a tehetségüket, futószalagon szállítva az új termékeket. És persze Halstonhoz hasonlóan Murphy is meleg, sőt, a munkássága fontos része, hogy meleg karaktereket, illetve a meleg közösség fontos problémáit viszi színre.
Ryan Murphy
A Halston azonban klasszikus életrajzi dráma, melyben Ewan McGregor alakítja bő két évtizeden át a címszereplőt, és kronologikus sorrendben követhetjük a megdicsőülését és a bukását. Az általa alakított Halstonon nem könnyű kiismerni magunkat: gyerekkori traumái ugyanúgy befolyásolják, mint a saját tehetségébe vetett hite és a rideg üzleti világ lenézése. Néha egy jószívű, nagy gyereknek tűnik, néha pedig egy nárcisztikus, elviselhetetlen primadonnának, aki bárkinek belegázol az érzéseibe, ha olyan kedve van. A kokainfüggőségbe csúszó, pazarló életmódot folytató, a környezetéből mindenkit elmaró Halston viszont nagyon is ismerős lehet számos, ugyanebben a korszakban játszódó filmből vagy sorozatból, akárcsak az AIDS előtti meleg hedonizmus vagy a hetvenes évek dekadens miliője. Sőt, a művészet és a kapitalizmus konfliktusát is bemutatták már jó páran, ezekhez képest Halstoné is csak egy amerikai sikertörténet, üstökösszerű felemelkedéssel és elkerülhetetlen bukással. Lehet tehát olyan érzésünk, hogy bár kínál válaszokat a sorozat a Halston-jelenség kérdéseire, mégsem feltétlenül értjük meg, mi miért történt. Sőt, sok más biopichez hasonlóan a Halston is felületes kicsit, bár tény, hogy üzleti tranzakciókat nem éppen hálás dolog megfilmesíteni, itt sem mindig sikerül.
A Halstonon viszont meglátszik, hogy komoly költségvetésből készült, és ez már csak azért is jó hír, mert egy divatról szóló sorozatban szükségszerűen komoly szerepe van a vizualitásnak.
Bár McGregor viszi a hátán a sorozatot, remek alakításokat láthatunk: Krysta Rodriguez például igen hatásosan játssza Liza Minnellit, bár kicsit túlzás, hogy egyszer egy teljes számot végigénekel (még ha azt jól is csinálja), cserébe nem igazán derül ki, miért lett belőle Halston első számú védőangyala. Bill Pullman rutinból hozza ugyan a pénzember David Mahoney karakterét, de természetesen ezt is jó nézni, míg Vera Farmiga egy cameóban is az egyik legemlékezetesebb szereplő a sorozatban. A forgatókönyv viszont elbánik a többiekkel, főleg, hogy ők a saját jogukon is híresek: Elsa Perettiről (Rebecca Dayan) itt csak annyit tudunk meg róla, hogy szép nő volt, olasz származású és modell, és úgy mellékesen foglalkozott ékszertervezéssel is, pedig a valóságban meghatározó jelentőségű ékszertervezőként ismerik leginkább, itt viszont csak Halston egyik beosztottja, aki egy veszekedés után el is tűnik a képből. McGregor szerelme, a kirakattervező Victor Hugo (Gian Franco Rodriguez) inkább egy karikaturisztikus meleg figurának tűnik a hetvenes évekből, míg Joel Schumacher (Rory Culkin) jár a legrosszabbul: őt egy drogos hülyegyerekként ismerjük meg, aztán ki is írják egy rész után a sorozatból, és ki sem derül róla, hogy később a saját jogán nagyon is lett valaki. Egyedül a cég kreatív igazgatója, a grafikus Joe Eula (David Pittu) kap rendesen megírt saját sztorit.
Éppen ezek miatt a Halston kevésbé működik valódi sztoriként, mint inkább szórakoztatóan tálalt anekdoták füzéreként. Hogy ezekből mi az igazság, az mindegy is: természetesen a család szerint a sorozat tele van kitalációval és pontatlansággal, bár az volna meglepő, ha a rokonokat nem zavarná egy film, amiben a nagybácsi folyamatosan kokózik és nyilvános helyeken szexel férfiprostituáltakkal. A Halston érdekes módon az utolsó részre mégis eléri, hogy valamelyest azonosulni tudjunk a sokszor borzalmasan viselkedő főszereplővel, és egy pontig megértsük a benne dúló konfliktusokat. Az is tény, hogy Ryan Murphy újabb sorozataival szemben a Halston simán nézhető, McGregor is segít abban, hogy könnyen nézhetőnek találjuk, és nem utolsósorban igazságot is szolgáltat a divatvilág elfeledett géniuszának.
