Ugrás a tartalomra
x

Felgyújtottak egy meleg férfit, aki belehalt sérüléseibe, az ügy egész Lettországot sokkolta

A lett férfi halálesete egész Lettországot sokkolta, miután kiderült, hogy ruháit üzemanyaggal átitatták és meggyújtották, a kampányolók homofób támadásnak nevezték az esetet, a rendőrséget pedig tétlenséggel vádolták.

A 29 éves Normunds Kindzulis, aki egyébként mentős volt, április 23-án hajnalban testének 85 százalékán szenvedett súlyos égési sérüléseket, majd szerdán (április 28-án) belehalt sérüléseibe.

Kindzulis korábban homofób halálos fenyegetéseket kapott, és sajtójelentések szerint a fővárosból, Rigából a mintegy 70 kilométerre nyugatra fekvő Tukumsba, egy csendes kisvárosba költözött az atrocitások elől menekülve.

Tukumsban azonban a homofóbia áldozatává vált, legalább négy alkalommal bántalmazták fizikailag, a helyi rendőrség azonban akkoriban nem indított nyomozást a férfi ügyében, most pedig azt feltételezik, hogy az őt ért atrocitások miatt öngyilkosságot is tervezhetett elkeseredésében.

“Az öngyilkosság szélére sodorni valakit szintén bűncselekmény” – mondta Andrejs Grishins, a lett bűnügyi rendőrség helyettes vezetője csütörtökön az érdeklődő újságíróknak. Az eset országos vitát váltott ki a homofóbiáról Lettországban, a 2 millió lakosú EU-tagállamban, amely 2006-ban úgy módosította alkotmányát, hogy kifejezetten megtiltotta az azonos neműek házasságát

 

liner.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux