Ugrás a tartalomra
x

Rebootot kaphat a legendás A fiúk a klubból

Újragondolt, modernizált változatban születhet újjá a Fiúk a klubból (Queer as Folk) című sorozat, melynek eredeti brit verziója is, majd annak amerikai-kanadai feldolgozása is igazi kultúrtörténeti mérföldkőnek számít az LMBTQ-sorozatok között. A brit eredetit az a Russel T. Davies jegyzi, aki például a Dr. Who-t, az Egy nagyon angolos botrányt, vagy éppenséggel a nemrég kijött, hasonló témájú és szintén fergeteges Ez bűnt is írta az AIDS járvány hajnaláról. A mostani rebootot a Peacock tévéhálózat rendelte be, és Stephen Dunn lesz a forgatókönyvíró, tudta meg a Variety.

A kor mai, a helyszín New Orleans lesz, és a Peacock annyira bízik az ötletben, hogy nem csupán egy pilotot, hanem egy egész évadot berendelt a sorozatból, mely barátok egy sokszínű csoportjának életét meséli majd el egy tragédia után. A projekt eredetileg már 2018-ban elindult, de akkor még egy másik csatorna, a Bravo égisze alatt, ezt veszi át most a Peacock.

"A fiúk a klubból több volt, mint egyszerű sorozat, úttörő volt, ami hangot adott oly sok embernek. Stephen sorozata pedig a kultúránk egy újabb fordulópontjánál érkezik meg."

– mondta el Lisa Katz, az NBCUniversal tévés és streaming tartalmakért felelős igazgatója.

Az eredeti, brit Queer as Folk, ami magyar csatornán nem is futott, 1999 és 2000 között mindössze tíz epizódot élt meg az Egyesült Királyságban, és két olyan főszereplője is volt, akiket a magyar nézők is ismerhetnek: Aidan Gillen, a Trónok harca Kisujja, és Charlie Hunnam, aki a Kemény motorosokból (Sons of Anarchy) lehet ismerős. Az észak-amerikai remake 2000 és 2005 között futott, az is, és a brit eredeti is kimagaslóan erős értékelésekkel szerepel az adatbázisokban.

"Szürreális, hogy Russel T. Davies hírhedten úttörő sorozatát adaptálhatom. Amikor a show eredetileg adásba került, az ötlet, hogy a másságról szóló történeteket ilyen bátran kitárgyaljuk, olyan provokatívnak számított, hogy csak titokban mertem nézni a sorozatot. De az elmúlt húsz évben annyi minden változott, és milyen csodás lenne, ha a következő generációnak nem sötét alagsorokban, lehalkítva kellene nézniük A fiúk a klubbólt, hanem együtt a családdal, barátokkal, teljes hangerőn…"

– nyilatkozta a reboot írásával, rendezésével és produceri munkáival megbízott Dunn. Az új sorozaton ráadásul az eredetit jegyző Davies is dolgozik majd, ezúttal mint executive producer.

 

24.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux