Ugrás a tartalomra
x

Semjén szerint nem a koronavírus miatt írták bele az alkotmányba, hogy az anya nő, az apa férfi

Néhány hónappal ezelőtt Novák Katalin arról posztolt, hogy „a koronavírus-járvány miatt az Alaptörvény módosítása is szükségessé vált”. Ebben a körben a járványügyi módosítások mellett korunk kihívásaira reflektáltak a fideszes törvényalkotók, amikor beleírták az alaptörvénybe, hogy az anya nő, az apa pedig férfi.

A szerdai kormányülés előtt megkérdeztük Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, hogy visszanézve az alaptörvény akkori módosítása segített-e a járvány elleni védekezésben.

A politikus azt mondta, hogy az Országgyűlés a vírus ellenére működik, azt pedig akkor is beleírták volna az alkotmányba, hogy az apa férfi, az anya nő, ha nincs járvány. „De azért, mert vírus van, nem függesztjük fel az Országgyűlés működését” – mondta.

Mikor megmutattuk a miniszternek a vonatkozó posztot, Semjén úgy reagált, hogy az alaptörvény-módosításra szükség volt a járvány miatt, de nem a családokról szóló részre, az attól függetlenül került bele.

Novák arról is beszélt nemrég az Indexnek, hogy szerinte az azonos nemű párok örökbefogadása nincs benne a magyar emberek száz legfontosabb problémája között. Kérdés, hogy akkor a Fidesz miért foglalkozik alkotmányozói szinten ezzel a témával.

„Ezer és egy dolog van, ami nem a legfontosabb, mégis bele van írva az alkotmányba. Az alkotmányba azért kellett beleírni, hogy egyszer és mindenkorra lezárjuk azt a vitát, amit bizonyos LMBTQ-körök nyitottak” – mondta a miniszterelnök-helyettes.

Semjén szerint a kérdés nem érinti a magyar társadalom nagy részét, sokan pedig abszurdnak tartják, hogy ilyen kérdések felmerülnek, „de miután ilyen abszurd kérdések felmerülnek, az ezzel szembeni védekezéshez volt szükséges, hogy az alkotmányos alapját is megteremtsük annak, ami egyébként a természetben adva van”, ez pedig nem más a politikus szerint, mint hogy az anya nő, az apa pedig férfi.

Szerettük volna Novák Katalint is megkérdezni a kormányülés előtt, de ő nem kívánt nyilatkozni.

www.telex.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux