Ugrás a tartalomra
x

A hackerek már az análdugókban vannak

Ma már minden „okos”, így szinte törvényszerű volt, hogy idővel a szexuális segédeszközök is okosodni kezdjenek. Az internetre csatlakozó okosdildók és hasonló kiegészítők viszont sokaknak okozhatnak álmatlan éjszakákat a jövőben, ha a gyártók fütyülnek a biztonságra és az adatvédelemre.

Az emberiség több mint egy évszázada, az 1900-as évektől kezdve használ szexuális segédeszközöket, eleinte egészségügyi és pszichológiai kezelések céljából, majd a hetvenes évektől már leginkább saját örömére – a saját hálószobájában. Ahogy a legtöbb háztartási kiegészítőt, ezt a kategóriát sem kerülte el a modernizáció, szinte törvényszerű volt, hogy a 2010-es évekre megérkezzenek a Bluetooth-on vagy wifin keresztül vezérelhető, különféle okosfunkciókkal ellátott szexkütyük. Míg az évszázad elején a legjelentősebb biztonsági kockázatot az jelentette, hogy áramra kellett dugni a vibrátorokat, addig mára a privátszféra és az adatok vannak leginkább veszélyben.

2020 végén jött az aggasztó hír: a kínai Qiui gyártó Cellmate névre keresztelt okos-erényövében komoly biztonsági hibákat fedeztek fel szakértők. Az erényöv attól „okos”, hogy egy partner mobilról vezérelheti a távolból. Az alkalmazás-programozási interfész egy hibája miatt azonban támadók bárhonnan hozzáférhettek a felhasználók helyadataihoz, vagy akár a lakatot is rázárhatták volna a viselő nemiszervére, ha éppen az a céljuk, ami már fizikai kockázat. Még rosszabb, hogy a szerkezetet manuálisan nem is lehet csak úgy kioldani. A közel 200 dolláros eszközben a gyártónak sokáig nem sikerült kijavítania a hibákat, de a pandémia alatt már rengeteget vásároltak belőle.

Ebben az időszakban a szexjátékok eladási számai nagyot ugrottak, ami a szakértők szerint magyarázható azzal, hogy a távkapcsolatban élők nem tudnak találkozni, mások pedig egyszerűen csak magányosak. Hasonló trend figyelhető meg a szexrobotoknál is, amiről korábban már bővebben is beszámoltunk. Az okos-erényövvel kapcsolatban több olyan értékelés érkezett felhasználóktól, hogy volt, amikor megzavarodott az eszközük, és rövid időre beragadtak a kütyübe. Egy férfi elmondása szerint aztán idővel magától kiengedett a zár, de egy kisebb sebet szerzett a fogdában.

 

24.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux