"Közel 9,5 évvel ezelőtt talán mi voltunk az első örökbefogadó melegpárok egyike"
Magyarországon több száz szivárvány család él, akik ugyanazt vallják, mint az összes többi magyarországi család: egy gyereknek az a legfontosabb, hogy szeretetteljes környezetben, családban nőjön fel. Ebben a hónapban minden héten megismerheted egy szivárvány család történetét.
Rózsa Krisztián és párja itthon az első örökbefogadók egyike, akik azonos neműként alapítottak családot. Az azóta Norvégiába költözött pár és kisfiúk, a szeretetben és elfogadó közegben élik a mindennapokat.
Hogyan váltatok szivárványcsaláddá?
Tizennégy éve vagyunk együtt a párommal, már az első néhány évben világossá vált számunkra, hogy nagyon szeretnék gyereket. Első körben azt gondoltuk, hogy ehhez külföldre kell menni, mert akkor nem láttunk semmilyen hasonló családmodellt Magyarországon, el sem tudtuk képzelni, hogyan lehetne egy meleg párnak gyereke. Többek között ezért is érdeklődtünk pár európai országban, próbáltuk feltérképzeni a lehetőségeket. Másrészt korábban mindketten éltünk külföldön, a terveink között szerepelt, hogy egyszer elköltözünk. Végül rájöttünk, hogy magyar állampolgárként még mindig itthon a legegyszerűbb a folyamatot elindítani.
Bár egy párként hoztátok meg a döntést, de egyedülállóként kérvényeztétek az örökbefogadást.
A jogszabályoknak megfelelően sajnos egyedülállóként kellett elindítani a folyamatot, de az elejétől kezdve párként vizsgáltak minket, mi pedig együtt álltunk bele és ez így normális. A gyerek egy lakóközösségbe, egy családi közösségbe érkezik meg, ha egy nagyszülőkkel együttélő pár szeretne örökbefogadni-függetlenül a nemi identitástól-, akkor a nagyszülőket is meg fogják vizsgálni. Közel 9,5 évvel ezelőtt talán mi voltunk az első örökbefogadó melegpárok egyike, nem tudtok milyen élményekben lesz részünk. Szerencsére az egész folyamat során mindenki nagyon jól állt hozzánk, és végül könnyedén vettük az akadályokat. Augusztusban adtuk be a papírokat, decemberben pedig már jogerős határozatunk volt. Következő év áprilisában csörgött is a telefon, hogy fenntartjuk e még az örökbefogadási szándékunkat? Igazából nem is értettük, hogy tulajdonképpen miről is szól ez a telefonhívás, mert túl gyorsan történt minden a jogerős engedélyhez képest. Azt hittük ez valami formalitás, de aztán kiderült, hogy nem, hanem szóba kerültünk mi és a később örökbefogadott fiunk- őt először kiajánlották egy másik családhoz, akik végül visszaléptek. Ekkor jöttünk mi a képbe és elkezdtük az ismerkedést.
Mennyire álltatok nyitottan a gyermek származása, esetleges egészségügyi állapotára vonatkozó kérdéshez?
A kezdetekről nyitottan álltunk a kérdéshez, nem volt származási kikötésünk, a kor sem volt akadály, viszont tartósan fennálló egészségügyi problémával nem szerettünk volna megbirkózni. Ehhez képest a barátkozás során derült ki, hogy kétéves gyermek valójában hallássérült, amit egészen a velünk való találkozásig nem vettek észre, sőt még papírja is volt arról, hogy tökéletesen hall. Megpróbáltunk utánajárni ennek a kérdésnek, ez picit nehezítette az örökbefogadást, de még így is a beadástól számítva egy bő év alatt családdá váltunk. Egy évvel később költöztünk ki Norvégiába, azóta is itt lakunk.
Fel lehet készülni előre a szülői szerepre?
Szerintem erre nem lehet előre teljesen felészülni, legalábbis nekünk nem sikerült. Nagyon jól kezelsz mindent elméletben, lelkileg is készíted magad, de akkor szembesülsz mindennel, amikor ténylegesen megtörténik. A szülőség kérdése, az összecsiszolódás mellett nekünk a gyermek nem hallási problémájával is meg kellett birkózni. Rengeteg orvost, egészségügyi intézményt kerestünk fel, soha nem azzal volt gond, hogy meleg pár vagyunk, az nagyobb problémát jelentett, hogy a gyermekünk roma származású. Többek között ez is nagyban befolyásolta, hogy végül Norvégiába költöztünk. Itt nagyon befogadó közeg vesz minket körül.
Egy hallássérült gyermekkel még nagyobb kihívást jelent az összecsiszolódás.
Valóban ez jelentette a legnagyobb nehézséget, viszont a költözésünkkel az ő problémája is megoldódni látszott. Itt az a szemlélet, mindegy, hogy mit, csak adjunk egy nyelvet a gyerek kezébe. Azonnal elkezdett az egész család jelnyelven tanulni, majd a körzeti óvoda után egy hallássérültekre specializálódott óvodába került és az összecsiszolódás is még könnyebb lett. Korábban nem volt közös nyelvi kapcsolódási szintünk és rengeteg olyan szokást hozott magával, ami mind sérültségéhez volt köthető. Azóta a jelnyelve mellett sokat fejlődött a beszélt nyelve is, képes hallókkal kommunikálni és kifejezni magát. Az örökbefogadás esetében időnként vannak nehezítő körülmények, nem biztos, hogy a nulláról kell kezdened a közös életet, ezért is tartom rendkívül hasznosnak a pszichológiai tanfolyamat. Bár mostanra már nem kötelező elvégezni, mégis nagy segítség lehet azoknak, akik szeretnének elindulni egy önvizsgálati úton,
Az egyik alapítója vagy a Szivárványcsaládokért Alapítványnak. Hogy született az ötlet?
Az alapítvány az én személyes történetemmel is összefonódik. Amikor elkezdtük körbejárni a gyerekvállalással kapcsolatos legfontosabb kérdéseket, több szakemberrel, szervezettel kerültem kapcsolatba és nagyon sok emberrel találkoztam, akik melegként hasonlóan keresték a miértekre a választ. Végül három barátommal összeálltunk, hogy másoknak is segíthessünk, mivel úgy láttuk egyre nagyobb igény van erre. Aztán alapítványként formalizáltuk az egészet, létrejött a weboldalunk, Facebook oldalunk. Hiszünk benne, hogy egy gyereknek az a legfontosabb, hogy szeretetteljes környezetben nőjön fel. Hogy a család az család, akkor is, ha a szülők történetesen azonos neműek. A hozzánk hasonló meleg pároknak pedig nagy segítséget jelent a támogatásunk.
