Ugrás a tartalomra
x

MESEORSZÁG-ÜGY: A LABRISZ BEPERELTE A MAGYAR NEMZETET

Befogadta a bíróság a Labrisz Leszbikus Egyesület keresetét. Megindulhat hát a Meseország mindenkié! c. meseantológiát kiadó civil szervezet jóhírneve megsértése miatt indított pere a Magyar Nemzet kiadója és cikkírója ellen. A Labriszt a Magyar Helsinki Bizottság képviseli a perben.

Előbb a Mi Hazánk, majd a Fidesz folytatott cinikus kampányt a mesekönyv és az 1999 óta működő Labrisz Leszbikus Egyesület ellen. Az antológia 17 kortárs szerző meseátiratát tartalmazza különféle hátrányos helyzetű csoporthoz tartozó szereplőkkel, gyakran mai környezetbe helyezett történetekkel. A történetek többek között olyan fontos témákat érintenek, mint a kirekesztés, elhanyagolás, elfogadás, sokféleség, családon belüli erőszak, mélyszegénység, azonos nemű szerelem, nemváltás, felvállalás, igazságosság, mégis megmaradnak meséknek: vagyis arra tanítanak, hogy egymás elfogadásával, segítésével minden történet jó véget érhet.

Orbán Viktor tavaly október 3-ikai rádióinterjújában már egyenesen összemosta a pedofíliát és a Labrisz kiadványát. A kormánypárti propagandasajtó ekkor kapcsolt fokozatot, hogy ezt a nyilvánvaló hazugságot igazolja. A Magyar Nemzet október 12-én közölte Németh György írását. A szociológus-közgazdász nem állított kevesebbet, mint hogy a „Meseország mindenkié című könyvet a pedofíliához, a Labrisz Leszbikus Egyesületet pedig egy pedofil szervezethez hasonlóan kell megítélnünk. Mert végül is erről van szó.”

A gyermekekkel folytatott szexuális aktus vagy az azzal összefüggő magatartás egyike a leginkább megvetett bűnöknek. A pedofil személy vagy akár a pedofíliával meggyanúsított személy sem számíthat megbocsátásra sem a társadalomban, sem más bűnelkövetők között a börtönben. Németh György bármiféle bizonyíték nélkül mégis ezzel vádolta meg a közismert, 22 éve a leszbikusok és más kisebbségek elfogadásáért dolgozó egyesületet, a Labriszt.

Jól ismert és aljas trükk pedofíliának beállítani az elfogadó társadalomért tett erőfeszítéseket. A szégyenteljes orosz „melegpropaganda-ellenes törvényt” szintén a gyerekek állítólagos védelmével igazolták. Ezek az állítások azonban nélkülöznek mindenféle valós alapot. A gyerekeket éppen attól a bántalmazástól és a kirekesztéstől kell megvédeni, amit az ő védelmükben színleg fellépő gyűlölködő, kirekesztő nézeteket valló felnőttek képviselnek.

A civil szervezet természetesen tisztában van azzal, hogy a közélet szereplője, így tevékenysége bírálat tárgyává tehető, viszont a jóhírnevét sértő durva hazugságokat akkor sem köteles tűrni, ha egyébként közszereplő. A Labrisz ezért határozott úgy, hogy a cikk szerzőjét és a Magyar Nemzetet kiadó Mediaworks Hungary Zrt.-t bepereli a Magyar Helsinki Bizottság segítségével.

 

www.helsinki.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux