Ugrás a tartalomra
x

Poénból indult el a repubikánus előválasztáson a transzszexuális anarchista sátánista a “Fuck the police” szlogennel, simán megnyerte

Még a főszereplő is alaposan megdöbbent azon, hogy süt el egy vicces provokációnak szánt politikai akció Amerikában. 

New Hampshire állam Cheshire County nevű megyéjében seriffet választanak éppen. A demokraták a pozíciót négy ciklus óta betöltő Eli Riverát indítják, a republikánusok előválasztást tartottak. Ezen indult el Aria DiMezzo, a transzsszexuális író-blogger-aktivista, a tényleg létező Református Sátánista egyház papnője, deklaráltan viccből. DiMezzo úgy került egyáltalán képbe a republikánusoknál, hogy tagja egy olyan libertárius aktivista csoportnak is, amelyik több jelöltet is szállított már a pártnak. 

DiMezzo komoly szándékú tréfájával azt akarta bemutatni, hogy a szavazók 90 százaléka azt sem tudja, kire szavaz és így az emberek olyanokat helyeznek igen fontos pozíciókba, akikről semmit sem tudnak. De maga sem hitte volna, hogy ilyen fényesen sikerül a bizonyítás. A transz nő már azzal elégedett lett volna, ha bárhányan hajlandók rá szavazni annak ellenére, hogy deklaráltan anarchista, magas beosztása van a sátánistáknál, a rendőrfőnöki kampányának a “Fuck the police” szlogennel vágott neki és élőben nem vett részt egyetlen előválasztási eseményen sem. 

Az eredmény: 4211 szavazatot kapott a legnagyobb ellenfele néhány százával szemben és lazán nyert, így ő hívhatja ki a népszerű demokratát. 

A győzelem azonban szerencsére kicsit sem puhította meg hősnőnket: miközben javaslatot tett arra, hogy Cheshire megye szakadjon ki New Hampshire-ből és az Egyesült Államokból, ismételten deklaráéta, hogy azért indult a választáson, mert ellenzi a rendszert és Cheshire megyében a seriffnek vannak a legjobb eszközei a rendszerrel szembeni ellenállásra.

Aria DiMezzo nemcsak szellemes provokatőr, de publikáló író is. Legutóbbi művének címe: "Tánc a pokol tüzében: élet transzneműként Mississippi drogfüggő vallási fundamentalistái között."

www.444.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux