Ugrás a tartalomra
x
""

Fiókát költött a leszbikus pingvinpár, miután kaptak egy tojást

Szülővé vált egy leszbikus pingvinpár Európa egyik legnagyobb akváriumában, Valenciában. A „szupermamák”, Electra és Viola örökbefogadtak egy tojást, amit aztán kikeltettek. Gondozóiknak az vált gyanússá, hogy az együtt élő páros kavicsokat kezdett gyűjteni fészekrakás céljából. Ekkor kapták meg egy másik pár megtermékenyített tojását. A keltetés problémamentes zajlott, a két pingvinmama azóta felváltva foglalkozik a kicsivel.

Madarak körében eddig több mint 130 fajnál figyeltek meg homoszexuális viselkedést, ami akár a közös fészekrakást is eredményezhet. Pingvinek körében sem egyedi, több állatkertből számoltak már be azonos nemű párokról, akik akár évekig is együtt vannak, párosodnak, és megpróbálkoznak az utódneveléssel is. Egy berlini állatkert két hímből álló királypingvin-párja például egy kavicsot fogadott örökbe, úgy kotlottak rajta, mintha tojás lenne. Vannak azonban olyan párok, akik egészen messze is merészkednek a családalapítás miatt, és attól sem rettennek vissza, hogy ellopják más párok tojásait.

 

24.hu

(Kiemelt kép: Oceanografic Valencia)

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux