"Miért lenne bűn Isten szemében, hogy két ember szereti egymást?” – ilyen egy meleg keresztény élete Magyarországon

Az LMBT-mozgalom egyik legnagyobb kritikusa az egyház és maga a keresztény vallás, amely kimondja, hogy a homoszexualitás bűnös és helytelen viselkedésforma. Pedig vannak olyan gyakorló keresztényeknek, akik vallásosságuk mellett melegek, számukra komoly dilemmát okoz összeegyeztetni hitüket szexuális identitásukkal.
Bár a melegek egy része inkább elfordul a vallástól, a rengeteg nehézség, csalódás és hitkrízis ellenére akadnak olyanok is, akik szexualis irányultságukkal együtt is szilárdan meg tudnak maradni a hitükben. A Noizz-nak egy 23 éves Bács-Kiskun megyei meleg srác mesélt arról, hogy milyen volt felnőni egy keresztény közösségben, és miképpen fér meg életében egyszerre Isten és homoszexualitás. Interjúalanyunk nevét kérésére megváltoztattuk.

Noizz: Mikor jöttél rá arra, hogy meleg vagy?

Dani: Körülbelül 13 éves lehettem, amikor feltűnt, hogy kicsit más vagyok mint a többiek. Ez az az időszak, amikor a legtöbb gyerek belép a serdülőkorba: a fiúk jobban elkezdenek érdeklődni a lányok, a lányok a fiúk iránt. Én azonban azt vettem észre magamon, hogy a lányok valahogy teljesen hidegen hagynak, a fiúk viszont annál inkább beindítják a fantáziámat. Ezt hatványozottan éreztem a suliban, a tesiórák előtt az öltözőben.

Hogyan tudtad elfogadni a másságodat, tudva, hogy a kereszténység bűnnek tartja a homoszexualitást?

Mióta az eszemet tudom keresztényként neveltek a szüleim. Édesapám ráadásul a helyi református közösség egyik presbitere volt akkoriban, így szinte nem volt olyan vasárnap, hogy ne mentünk volna templomba. Éppen ezért azt, hogy meleg vagyok borzasztóan nehezen fogadtam el, mert tudtam, hogy ezt a vallás bűnnek tartja, így eleinte megpróbáltam teljesen elnyomni magamban az érzéseimet, vágyaimat.

Egy időben minden reggel úgy keltem fel, hogy »na jó, akkor mától kezdve nem leszek meleg«, mert úgy éreztem, hogy ezzel szégyent hozok a családomra és a környezetemre, ráadásul biztosan ki is tagadnának emiatt.

Ez az elhatározásom azonban mindig addig tartott, amíg ki nem léptem az utcára, vagy a suliban meg nem láttam egy helyes fiút.

Miután rájöttem, hogy ezt saját erőből nem fogom tudni megváltoztatni, elkezdtem Istenhez imádkozni, hogy vegye el tőlem a homoszexualitás szellemiségét - ez azonban a mai napig nem történ meg. Így végül arra jutottam, hogy legalább magamat nem kellene becsapnom, és bár korábban csak negatív dolgokat hallottam erről a templomban, elfogadtam, hogy nekem ezt dobta a gép.

A szüleidnek sikerült elmondanod, hogy meleg vagy?

18 éves korom előtt senkinek sem beszéltem a másságomról, azonban a nővérem akkoriban felkerült Budapestre, és egy olyan keresztény közösségbe kezdett el járni, melynek középpontjában Isten szeretete, kegyelme, és elfogadása volt. Egyik beszélgetésünk alkalmával megemlítette, hogy a gyülibe több olyan tag is jár, akiről köztudott, hogy homoszexuális. De ezt nem ítélkező hangsúllyal mondta, hanem inkább örömmel és felszabadultsággal telve, hogy végre talált egy igazán elfogadó keresztény közösséget.

Ez a beszélgetés volt talán az a kezdőlöket, ami segített abban, hogy később képes legyek megnyílni a családom és a legszorosabb barátaim előtt. Először természetesen a nővéremnek mondtam el, hogy mi a helyzet, aki abszolút pozitívan fogadta, utána két barátom következett, akik szintén elfogadóak voltak.

A szüleimmel azonban már jóval nehezebb volt a helyzet: míg édesanyám csak-csak el tudta fogadni a dolgot, apukám sajnos a mai napig elítéli a homoszexualitást.
Bár mondja, hogy szeret, látom rajta, hogy a szíve mélyén sajnos képtelen elfogadni engem, és nem tud úgy tekinteni rám, mint a coming out előtti Danira.

Hogy állsz a randizással? Van most párkapcsolatod?

Jelenleg a szinglik táborát erősítem, ugyanakkor volt már több kapcsolatom. Tiniként még barátnőim is voltak, de azok nem nevezhetőek túl komolynak – elvégre már akkor tudtam, hogy mi a helyzet a szexuális irányultságommal, csak próbáltam a szőnyeg alá söpörni és „normális” fiúként ismerkedni.

20 évesen aztán megismerkedtem egy sráccal, akivel közel két évig alkottunk egy párt. Noha eleinte nem volt keresztény, a hatásomra megtért. Az utolsó pár hónapban már együtt mentünk abba a gyülekezetbe, ahová miután felkerültem Pestre én is rendszeresen jártam. A közösség előtt nyilvánosan sosem vállaltuk fel, hogy egy párt alkotunk, de szerintem mindenki tudta, hogy mi a helyzet, ugyanis a párom külsőre is elég feminin vonásokkal rendelkezett.

Ettől függetlenül soha egy rossz szót nem kaptunk, aktív tagjai lehettünk a közösségnek és nem éreztették velünk, hogy kevesebbek lennénk, mint bárki más.
Pár évvel ezelőtt ezt el sem tudtam volna képzelni, főleg a gyerekkori rossz tapasztaltok után, amik a református egyházban értek. A sráccal azóta egyébként már nem vagyunk együtt, de még a mai napig tartjuk a kapcsolatot és a gyüliben is szoktam néha látni.

Hogyan fér meg egymás mellett az életedben a keresztény hit és a homoszexualitás?

Ha az alaptézisünk az, hogy Isten maga a szeretet – azaz minden, ami szeretet formájában nyilvánul meg a földön az Ő –, akkor miért lenne bűn, ha két ember szereti egymást? Számára a bűn az, ha őt visszautasítjuk és nélküle akarunk élni.

Én úgy hiszem Isten sem várja el tőlem azt, hogy becsapjam saját magamat azzal, hogy egyik napról a másikra átváltozok heterová.

De azt sem hiszem, hogy Isten bárkire is rákényszeríti azt, hogy egyedül, társ nélkül éljen.

Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy nem véletlenül csak egy férfi és egy nő szerelméből születhet gyermek. Isten ugyanis kezdettől fogva férfivá és nővé teremtett bennünket. Ki kell mondani, de ez az intim egység mindig férfi és nő között van említve, sosem férfi-férfi vagy nő-nő között.

Mindezektől függetlenül arra jutottam, hogy a nagy egyházak gyűlölködése ellenére Isten szeret engem és minden meleget, és nem szexuális beállítottságunk, rossz és jó cselekedeteink alapján fog bennünket megítélni, hanem csakis az alapján, hogy elfogadtuk-e Jézust, mint személyes Megváltónkat, vagy sem.

Istennek nem az a célja az emberrel, hogy elnyomásban, vádlásokkal telve élje le az életét, hanem, hogy szabadon, kiteljesedve.

Szerinted egy kereszténynek nehezebb melegként élni, mint egy ateistának?

Társadalmi szempontból mindenképp. Egy meleg kereszténynek nem is azért nehéz, mert az egyház vagy a vallási vezetők bűnnek tartják a homoszexualitást, hanem azért, mert a legtöbb keresztény közösségben egyszerűen nem tudják felvállalni saját mivoltukat. Ezzel pedig előbb-utóbb idegennek fogják magukat érezni és eltávolodnak a hívőktől, a rokonoktól, majd az egész kereszténységtől és végül Istentől is.

Ha azonban abból szemszögből nézzük a helyzetet, hogy míg nekem kereszténynek van egy Istenem, aki elfogad engem olyannak, amilyen vagyok – mondhat bárki bármit is – egy ateista sosem fogja magát teljesen elfogadottnak érezni. Én tudom, hogy Jézusban szeretve vagyok, megigazultam, a bűneim meg vannak bocsájtva, és nem mellesleg, ha meghalok örök élet vár rám, míg egy hitetlen teljes bizonytalanságban, félelemben, és megfelelési kényszer alatt éli le az egész életét. Persze nyilván vannak kivételek, de tapasztalataim szerint ez a leginkább jellemző.

Forrás: Noizz.hu