Ugrás a tartalomra
x

Tudtad, hogy a Mátrix mindig is a transzneműség hirdetője volt?

A nemátalakító műtéten átesett Wachowski testvérek már első rendezésüktől, a Fülledtségtől a Netflixes Sense8-ig következetesen olyan hősökkel foglalkoztak, akik felülvizsgálták saját identitásukat, és egy önmegvalósításukat megakadályozó, elnyomó hatalom ellen küzdöttek. Ezért nem meglepő, hogy az idők során egyre többször került elő az a teória, miszerint a Mátrix igazából a transzneműség allegóriája. Lilly Wachowski pedig most meg is erősítette ezt a Netflix Film Club legújabb adásában.

„Örülök, hogy egyre elterjedtebb ez a teória, mert valóban ez volt az eredeti szándékunk” - meséli a videóban. „A világ, főleg az üzleti világ azonban akkoriban még nem állt készen erre.”
Emellett hozzátette, hogy a film bizonyos értelemben „az átváltozás iránti vágyról” szólt, amire jó példa Switch karaktere, aki bár eredetileg férfi, a Mátrixban már nő. „Jól megtestesíti, hogy fejben mi foglalkoztatott minket akkoriban” - tette hozzá nevetve.

„Lana és én egy olyan világban éltünk, amiben a transznemű szó még nem létezett, nem alakult ki még annak a kultúrája, hogy hogyan lehet ezekről a témákról beszélni. Szóval egyre több időt töltöttünk egy elképzelt világban, és valószínűleg ezért vonzott annyira a science-fiction, a fantasy, a Dungeons & Dragons. A lehetőség, hogy megteremthetjük a saját valóságunkat vonzott eleinte a filmkészítésben”- ment aztán egy kicsit mélyebbre a Mátrix életrajzi vonatkozásainak terén.

www.filmezzunk.hu
 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux