Ugrás a tartalomra
x

Mi történik Lengyelországban?

Lengyelországban évek óta egyre erősebb a homofóbia és úgy néz ki, hogy ez egyhamar nem is hagy alább. Most az LMBTQ-ellenesség húrjait pengetve, a gyűlölködők és kirekesztők szólamát erősíti a politika is.

Az elmúlt időkben majd’ száz „LMBTQ-mentes övezetet” hoztak létre lengyel települések, járások vagy helyi önkormányzatok. Az LMBTQ alatt jellemzően valami ideológiát sejtenek (esetleg sejtetnek) a kormánypártnál, ennek terjedését akarják megakadályozni a deklarációval. Kommunikációjukból legalábbis úgy tűnik. Bár az övezetek létrehozását elítélte az Európai Parlament, az Európai Bizottság pedig több lengyel településtől is megvonta az uniós fejlesztési forrásokat, ez sem tűnik visszatartó erőnek.

A jelenleg hatalmon lévő PiS, azaz a Jog és Igazságosság párt szerint péládul az LMBTQ mozgalom veszélyt jelent a „hagyományos lengyel családokra” - ezzel kampányolt az elnökválasztást megnyerő Andzrej Duda. A jelenlegi elnök kampányígéretei között az LMBTQ embereket diszkrimináló törvények bevezetése is szerepelt.
Duda az „LMBTQ ideológiát” júniusban a kommunizmushoz hasonlította, megválasztása előtt egy héttel pedig bejelentette, hogy megtiltja az azonos nemű partnerek számára az örökbefogadást. A lengyel közvélemény többnyire orosz-ellenes és inkább amerika-barát. Ezért is meglepő, hogy az orosz anti-LMBTQ propagandára kísértetiesen hasonlító lengyelt miért tartják elfogadhatónak.

Az előző ciklusban a PiS egyékbént még a menekültekben, különösen a muszlimokban látta az ellenséget, azóta azonban változott ez-az, a menekültek áradata nem jön, a téma pedig kifáradni látszik. A helyzeten az sem segít, hogy a többségében római katolikus vallású Lengyelországban a ceremóniákat tartó papok a regnáló elnök kampányát visszhangozzák. Ola Kaczorek, a varsói Love Does Not Exclude egyesület társelnöke legalábbis ezt nyilatkozta a CBC-nek július 27-én. Kaczorek szerint ez az egész akkor kezdett elharapódzni, amikor Varsó ellenzéki polgármestere egy LMBT+ embereket támogató nyilatkozatot írt alá még februárban. Azóta a kormánypárt ebben látja az aktuális ellenséget.

USZÍTÁS

Hogy van-e összefüggés vagy nincs, azt nem lehet tudni, azonban miután szárnyra kaptak az egyház gyermekbántalmazási, illetve pedofil-botrányai, Varsóban egyszer csak különös, gyűlölködő mobilplakátok jelentek meg. A teherautóra szerelt plakátokra abortusz-ellenes és a pedofiliát relativizáló, azt az LMBTQ emberekkel összemosó, homofób üzeneket nyomtattak. A plakátok a rajtuk szereplő weboldal alapján a Pro-Prawo do Życia (Jog az élethez) alapítványhoz köthetők. Júliusban több ilyen mobilplakátot is vandalizmus ért. Az egyik teherautóra a „hülyék vagytok és kész” feliratot írták, illetve összekenték azt festékkel, a másikról leszakították a reklámot, illetve szintén festékszóróval írtak rá.
A rendőrség az első rongálás alkalmával egy Margo nevű aktivistát be is vitt, nem is akárhogyan. Július 14-én, otthonában tört rá a rendőrség, ahonnan mezitláb vitték el, miközben homofób rágalmakkal illették. Még a zokniját sem engedték felvenni.

PERFORMANSZOK ÉS RETORZIÓK 

Augusztus elején egy csoport szivárványzászlókat, illetve transz szimbólummal és anarchista emblémával ellátott, rózsaszín kendőket helyezett varsói köztéri szobrokra, köztük egy Jézust ábrázolóra is. Ez a csoport a Stop Bzdurom volt, amelynek neve nagyjából azt jelenti, hogy elég a f*szkodásból (stop the bullshit) és saját elmondásuk alapján egy radikális feminista és queer kollektíva. A csoport célja nem a vallásgyalázás volt, hanem hogy rámutassanak arra, hogy a szivárvány nem lehet sértő, illetve, hogy felhívják a homofóbia elleni harcra a figyelmet - állt a csoport egyik Facebook bejegyzésében. A performanszról valószínűleg más véleménye volt a lengyel miniszterelnöknek, akit a szivárványzászlós mutatvány annyira felzaklatott, hogy gyertyát kellett gyújtania, természetesen kamerák előtt. Nem kellett sokat várni, Augusztus 7-én, pénteken megjelentek a rendőrök a Kampania Przeciw Homobobii (Homofóbia ellenes kampány), a legnagyobb lengyel LMBTQ szervezet varsói irodájánál.

Nem lesz nehéz kitalálni, hogy a Stop Bzdurom egyik aktivistájáért, Margo-ért jöttek, akit azzal vádoltak, hogy júniusban megrongált egy teherautót, amelyen anti-LMBTQ és abortusz-ellenes propaganda volt. Rengeteg ember próbálta a rendőrök útját állni, ennek ellenére őrizetbe vették Margót. Akkor 48 tüntetőt tartóztatott le a varsói rendőrség - adta hírül a Reuters. Többek beszámolója alapján a rendőrség szükségszerűtlenül alkalmazott erőszakott a békés tüntetőkkel szemben.

Másnap, azaz Augusztus 8-án hatalmas LMBTQ tüntetést szerveztek Varsóban. Többen a lengyel Stonewallként emlegetik a napokban zajló eseményeket. Margo két hónapra előzetes letartóztatásba került, amely a Stop Bzdurom csoport szerint kirívó eset, hiszen csak különösen veszélyes bűnözőknél alkalmaznak hasonló mértékű szankciókat - állítják egy Facebook posztjukban. Margo ügyvédje a Reutersnek azt nyilatkozta, hogy ügyfele akár két évnyi börtönbüntetésre is számíthat, vallási szimbólum meggyalázásáért. 

Az esetnek nagyon hamar híre ment, Magyarországon is tüntetést szerveznek az aktivistával szolidaritást vállalók. A tüntetést a Teektura, a Budapest Pride és az Amnesty International Magyarország szervezi.

www.queerlife.co
 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux