Ugrás a tartalomra
x
""

május 17. - A homofóbi, transzfóbia és bifóbia elleni világnap - filmajánló

A homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni világnapot (korábban homofóbia és transzfóbia elleni világnap) minden év május 17-én ünneplik. A dátum onnan ered, hogy 1990-ben ezen a napon törölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a homoszexualitást a Betegségek nemzetközi osztályozásából. 2005 óta a világnapot Magyarországon is ünneplik.

Erre a napra mi az alábbi videóval és egy filmajánló listával készültünk. A rövidfilm feliratozását köszönjük Lancois-nak!

 

Filmajánló a témához:

Philadelphia / Az érinthetetlen - színes, magyarul beszélő amerikai filmdráma, 125 perc, 1993

Andrew Beckett - egy jól menő nagyvállalat tehetséges ügyvédje - homoszexuális. Ezt sikerül egészen addig titokban tartania, amíg meg nem támadja a halálos kór, az AIDS. A látható jelek miatt a vállalat elbocsátja Beckett-et, persze koholt vádak alapján. Andrew nem nyugszik bele a döntésbe, felkéri Joe Miller ügyvédet, vállalja el az ügyet. Joe először elutasítja a felkérést előítéletei miatt, de azután ügyvéd énje kerekedik felül, s elvállalja az ügyet.

 

Latter Days - Színes, feliratos amerikai filmdráma, 2003

Aaron Davis (Steve Sandvoss) és Christian Markelli (Wes Ramsey) a két legellentétesebb ember a földön. Aaron egy mormon misszionárius fiú, aki odafigyel a családja elvárásaira és szereti a vallását. Christian az a fiú, aki minden éjszaka új partnert keres, és nem mellesleg egy pincér. Christian rájön, milyen sekélyes életet élt, és azonnal szerelmes lesz Aaron-ba, akinek viszont felfordul az élete. Aaron nehezen döbben rá, hogy valójában ő is homoszexuális, majd a családja és barátai hatására majdnem öngyilkos lesz. A szerelmük olyan nehéz próbák elé állítja a két fiút, mint a megbánás, az állhatatosság, a megbocsátás és az elvesztés.

 

Prayers for Bobby / Imák Bobbyért - Színes, szinkronos amerikai filmdráma, 2009

Mary Griffith (Sigourney Weaver) odaadó keresztényként a presbiteriánus egyház konzervatív tanításai szerint neveli gyermekeit, de mikor kisebbik fiáról, Bobbyról (Ryan Kelley) kiderül, hogy meleg, a család élete egyik pillanatról a másikra gyökeresen megváltozik. Míg Bobby apja és testvérei kezdenek megbarátkozni a fiú homoszexualitásával, Mary meg van róla győződve, hogy Isten ki tudja gyógyítani Bobbyt ebből a "betegségből", ezért aztán arra ösztökéli fiát, hogy még odaadóbban imádkozzon és vegyen részt minden templomi tevékenységen, hátha attól megváltozik. Bobby bármire hajlandó lenne azért, hogy anyja elfogadja őt, ám az egyház megtagadja magától a homoszexualitást, így Mary is, ennek hatására pedig a fiú egyre mélyebbre merül a depresszióba, míg tragikus elhatározásra nem jut.

 

Tore tanzt / Tore tánca - színes, feliratos német filmdráma, 108 perc, 2013

A fiatal Tore egy németországi keresztény punk mozgalom, a Jesus FreakS tagja. Miközben lázadnak az intézményes egyház ellen, a mozgalom tagjai teljes mértékben magukénak vallják Jézus tanításait a szeretetről. Egy napon, kisebb csodával felérően, Tore sikeresen megjavít egy lerobbant autót és megismerkedik annak sofőrjével, Bennóval. Nem telik bele sok idő, Tore Benno kertjében ver sátrat és szép lassan a család részévé válik. De Benno kegyetlen játékba kezd, hogy tesztelje Tore hitének mélységét. Az erőszak egyre extrémebb formákat ölt, a végletekig feszegetve Tore szeretetének határait.

 

I Am Michael - színes, feliratos, amerikai életrajzi film, 102 perc, 2015

Michael Glatze a kilencvenes évek végén még a San Francisco-i meleg közösség egyik vezéralakja volt, ám néhány évvel később hátat fordított addigi életének, és istenfélő, házas emberré, sőt egyenesen lelkipásztorrá vált. Az életéről James Franco főszereplésével készült elgondolkodtató és igen provokatív mozi.
Az alkotók a létező legnehezebb utat választották: megpróbálták a történéseket Glatze szemszögéből, az ő narrációjával és a blogbejegyzéseivel követni, egy kétkedő és tépelődő embert mutatva be nekünk. A film annyira ízlésesen és okosan kerüli el az ítélkezést és olyan bátran és átérezhetően mutatja meg Glatze esendő, emberi arcát, hogy szinte meglepő, hogy Justin Kellynek ez még csak az első egész estés rendezése.

 

Viva - színes, feliratos, kubai dráma, 96 perc, 2015

Jesus, a 18 éves fiú egy havannai szórakozóhelyen dolgozik fodrászként és áhítattal nézi a drag queen  művészek fellépéseit. Arról álmodik, hogy egy nap ő is színpadon mutathatja meg tehetségét. Mentora, Mama segítségével esélyt is kap erre. Előadása közben egy idegen kiemelkedik a tömegből és ütések záporoznak az arcába. A férfi, 15 éve nem látott édesapja, aki börtönben ült. Kettős kihívással találja magát szemben, művészi pályája és kapcsolatának rendezése apjával. Ezek mellett, a szerelem is rátalál.

 

Love is All You Need? - színes, feliratos, amerikai dráma, 121 perc, 2016

Olyan világban élünk, ahol a homoszexualitás a normális, és a heteroszexualitást üldözik. Rachel tiszteletes, a közösség vallási vezetője egyértelműen kijelöli a közösség számára a követendő utat, ami a gyűlölet és a megbélyegzés. Jude Klein, a vallásos egyetem futballsztárja beleszeret egy fiúba, ami ebben a közösségben főbenjáró bűn. A film fő üzenete, hogy mindegy mi a normális, meleg, vagy hetero, a lényeg, hogy gyűlölni lehessen azt, aki más. És ehhez az embereknek semmi nem kell. A film, a kritikusok által elismert "Love Is All You Need?" c. rövidfilm egész estés változata, mely egészen egyedülállóan mutatja be a zaklatás és az előítéletek világát. Az LGBT közösségben a kamaszok öngyilkossága soha nem látott méreteket ölt. És bár ez a kérdés rég óta foglalkoztatja a társadalmat, oly módon még nem foglalkoztak filmben ezzel a kérdéssel, ahogy tette ezt Kim Rocco Shields.

 

Handsome Devil / Vörös ördög - színes, feliratos, ír filmdráma, 105 perc. 2016

A tizenhat éves Ned minden igyekezete ellenére sem tudja meggyőzni apját és mostohaanyját, hogy ne egy olyan bentlakásos iskolába küldjék, ahol a rögbi nem sport, hanem egyenesen vallás. A fiú egyedi ízlésével, magának való természetével és furcsa viselkedésével meglehetősen kilóg a sorból, és hamar az iskolatársak célpontjává válik. Az új tanév sem kecsegtet semmi jóval, ráadásul érkezik egy új tanuló, Connor, aki a rögbi csapat legnagyobb reménysége, és aki Ned szobatársa lesz. A két fiú nem is lehetne különbözőbb egymástól, közös életük döcögősen is indul, azonban hamar kiderül, hogy egyikük sem találja a helyét a konzervatív és csökönyös közegben. A sorsközösség barátsággá válik, amelynek sok kihívással kell megküzdenie.

 

120 dobbanás percenként / 120 battements par minute - színes, feliratos, francia dráma, 140 perc, 2017

120 dobbanás: ennyit ver átlagosan percenként a szív. A megtörtént eseményeket feldolgozó 120 dobbanás percenként a kilencvenes évek elején játszódik, amikor már évek óta szedte a HIV vírus és az AIDS az áldozatait. Aktivisták egy csoportja elhatározza, hogy felrázza a közvélemény közönyét a betegséggel szemben, s felhívja a figyelmet a különbözőségekre és azok fontosságára. A fiatalok az eszközökkel és célokkal kapcsolatban azonban nincsenek egyetértésben. Vannak közöttük radikális gondolkodásúak, mások pedig inkább mértékletességet hirdetnének. Az AIDS azonban kérlelhetetlenül szedi áldozatait, s többeknek nincs ideje egy lassan kibontakozó mozgalomra. A 120 dobbanás percenként a szerelem, a remény, az összefogás filmje, valamint az életé, ami erősebb a halálnál.

 

Eltörölt fiú / Boy Erased - színes, feliratos, amerikai-ausztrál életrajzi dráma, 115 perc, 2018

Az Eltörölt fiú igaz történet, amely Garrard Conley 2016-ban publikált, azonos című regényén alapszik. Jared egy Istennel meghitt kapcsolatot ápoló, konzervatív baptista lelkipásztor és egy kevésbé vakhitű, sokkal rugalmasabb asszony, Nancy egy szem gyermeke. Arkansasban élnek. Szerető szülei egyenességre, őszinteségre nevelték, így amikor bevallja nekik gondolatait, nem kertel. Az apja, "bölcsebb" emberekre hallgatva átnevelő táborba küldi fiát, amely voltaképp egy elzárt, börtönszerű közeg, ahol "terápia" és mindenféle vallási maszlag címszó alatt átmossák az emberek agyát. Vezetője is valós személy, bizonyos Victor Sykes, aki  maga is tele van ellentmondásokkal. Jared "kezelt" társai is sokfélék. Vannak köztük, akik komolyan gondolják, fel tudják adni, igazi énjüket, és meg tudnak változni. A legtöbben viszont csendes belenyugvással tűrnek. Egy ponton Jared-nél betelik a pohár, és édesanyjával - a családi "békét" is kockáztatva - istenhozzádot mondanak a helynek.
A főbb szerepekben Lucas Hedges-t, Nicole Kidmant, Russel Crowe-t láthatod, valamint azt a Troye Sivan-t, kinek a filmhez írt betétdalát Golden Globe-ra jelölték. Sykes-ot maga a rendező, Joel Edgerton formálja meg.

 

A lista összeállításában való segítséget ezúton is köszönjük Denisnek!

 

Ha elakadsz a letöltéssel, itt találsz segítséget: Segítség

Amennyiben szívesen támogatnád munkánkat, azt legegyszerűbben itt teheted meg: Adományozás

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux