Ugrás a tartalomra
x

Melegnek rajzolták Rózsaszínpárducot?

A Klubrádió beszélgetős műsorában volt szó arról, hogy Maci Laci vagy éppen a Rózsaszínpárduc című rajzfilmekkel kapcsolatban is megjelentek olyan vélt, vagy valós elképzelések, miszerint az alkotók meleg kapcsolatokat akartak ábrázolni rajzolt állatok „felhasználásával”.

Film és homoszexualitás. Elsősorban azokkal a 80-as, 90-es évekbeli filmekkel foglalkoztunk, amelyek többsége egyben AIDS-dráma is volt.

A Hangosfilm – Szélesvásznú verzió szombati adásában arról beszélgettünk, hogy az eltelt évtizedek alatt hogyan fejlődött Hollywood hozzáállása a homoszexualitás kérdéséhez. Az ötvenes évekbeli rajzfilmekben megjelenő rejtetten meleg figuráktól, a politikai hátteret is bemutató drámákon keresztül, napjaink elfogadást elősegítő alkotásaiig Paár Ádám politológussal sorra vettük a legjelentősebb filmeket.

Talán nem is gondoltuk volna, de a Maci Laci vagy éppen a Rózsaszínpárduc című rajzfilmekkel kapcsolatban is megjelentek olyan vélt, vagy valós elképzelések, miszerint az alkotók meleg kapcsolatokat akartak ábrázolni rajzolt állatok „felhasználásával”. Erre is kitértünk a politológussal, de természetesen elsősorban azokkal a 80-as, 90-es évekbeli filmekkel foglalkoztunk, amelyek többsége egyben AIDS-dráma is volt, amelynek egyik legfontosabb darabja a Philadelphia. Paár Ádám hozzátette, ezeknek a filmeknek azért volt nagy jelentősége a történetek emberi oldalán túl, mert bemutatják a korszak politikai hátterét is.

A beszélgetés folytatásában arról is szó esik, hogy a vígjátéki műfaj is egyre inkább szerepet kap, ahogy haladunk előre az időben, és a saját eszközeikkel ezek a művek ugyanúgy rá tudnak világítani a drámákban is megjelenő fontos kérdésekre. Ahogy a Madárfészek, úgy a Büszkeség és bányászélet is a fenti kérdésekre keresi a választ.

A beszélgetés meghallgatható ITT

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux