Életüket áldozták, hogy ne legyenek hősi halottak
Az emberiség története nyomasztóan gazdag népirtásokban. Talán ezért is vannak olyan üldözöttek – romák, melegek, Jehova Tanúi –, akikről eddig kevés szó esett.
A gyűlöletideológia ragadós. Nehéz csak egyetlen csoportot utálni, mindig újabbak és újabbak jönnek – mondta Dupcsik Csaba szociológus a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban.
A közelmúltban rendezett fórum azokkal az „elfeledett üldözöttekkel” foglalkozott, akiket a náci időkben Németországban és a hatalmi szférájába tartozó államokban ellenségként kezeltek. Jakab Attila, a beszélgetést vezető történész elsőként azt szerette volna tisztázni, hogy a teljes megsemmisítésre ítélt zsidóság mellett miért kerültek célkeresztbe a romák, a homoszexuálisok vagy a Jehova Tanúi egyház tagjai.
Dupcsik Csaba magyarázatánál racionálisabb okot Takács Judit társadalomkutató sem talált arra, hogy a melegek miért váltak üldözöttekké. Előzményként felidézte, hogy 1871-ben, Németország egyesítésekor a némely területen érvényben lévő megengedő szabályozás helyett az a porosz törvény került be a német jogrendbe, amely tiltotta a homoszexualitást, az úgynevezett szodómiát. A nácik aztán 1935-ben, majd 1940-ben tovább szigorították a jogszabályt.
Takács Judit közlése szerint Németországban 100 ezer homoszexuálist deportáltak, közülük mindössze 4 ezren maradtak életben. Számukra – jegyezte meg Hörcher Eszter művészettörténész, a Holokauszt Emlékközpont munkatársa – a felszabadulás sem hozta el a szabadságot: visszakerültek a börtönbe, ahonnan korábban a táborokba szállították őket. Homoszexuálisokon is végeztek álorvosi kísérleteket – tette hozzá Csapody Tamás egyetemi docens.
Bár náci mintára a németek által megszállt országokban is kezdtek likvidálandó társadalmi csoportként tekintetni a homoszexuálisokra, idehaza „csak” a listázásokig jutottak el. Nem tudni, Magyarországon összesen hány embert vettek lajstromba, eddig egy lista került elő. Feltehetően a rendőrség állította össze, több mint 900 név szerepel rajta. Hörcher Eszter kutatásokat folytat annak feltárására, hogy mi lett a sorsuk a homoszexuálisként nyilvántartásba vett embereknek: mostanáig 14 személyt sikerült azonosítania.
Takács Judit a rendezvény után elmondta lapunknak, hogy a tárgyalt időszakban a „homoszexuális” kifejezés szinte kizárólag férfiakra vonatkozott. A leszbikus kapcsolatot nem tiltották Magyarországon, ahogyan – néhány kivételtől, például Ausztriától eltekintve – Európa legtöbb országában sem.
Az engedékeny bánásmód nem a nők iránti tisztelet megnyilvánulásának számított, hanem éppen ellenkezőleg. Takács Judit megállapítása szerint a nők szerepét abban a korban annyira súlytalannak tartották, hogy a leszbikus párokkal szembeni fellépés nem érte el a törvényhozók ingerküszöbét.
Az emberiség története nyomasztóan gazdag népirtásokban, és bármennyire morbidul hangzik is, érzékelhető valamifajta verseny az emlékezetpolitikák között – jelentette ki Dupcsik Csaba. A romák esetében ma már elfogadott, hogy üldöztetésük a holokauszt része, de fontos kérdésekről még mindig nincs konszenzus. Éles, érzelmi viták zajlanak. Nem szabad belemenni számháborúba – figyelmeztetett a szociológus.
A teljes írást ITT olvashatod!