Ugrás a tartalomra
x

Fogyasztóvédelem: A meleg párokkal reklámozó Coca-Cola károsította a fiatalkorúak erkölcsi fejlődését

A fogyasztóvédelem megbírságolta a Coca-Colát az augusztus elején elindított, mindössze pár napig tartó plakátkampánya miatt. A szervezet arra hivatkozik, hogy a Coca-Cola megsértette a reklámokra vonatkozó törvénynek azt a pontját, ami szerint

 

TILOS AZ OLYAN REKLÁM, AMELY A GYERMEK- ÉS FIATALKORÚAK FIZIKAI, SZELLEMI, ÉRZELMI VAGY ERKÖLCSI FEJLŐDÉSÉT KÁROSÍTHATJA.

A bírság mellett arra kötelezték a céget, hogy a továbbiakban ne használjanak gyerekek és fiatalkorúak fejlődését károsítható reklámot.

Az információt egyik olvasónk küldte el nekünk, aki feljelentette a céget a reklám miatt, erre kapott válasz levelet a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztályától, ebben egyértelműen közlik, hogy "a Coca-Cola Magyarország Kft. „#loveislove” kampányának plakátjaival kapcsolatban" indítottak eljárást.

Azt is hozzáteszik, hogy az erről szóló határozat a hozzánk is eljuttatott tájékoztató levél kiküldésének időpontjában még nem vált véglegessé. Az állami szervezet egyébként megköszönte a lakossági bejelentést:

A fokozott társadalmi érdekre tekintettel különös figyelmet fordított a gyermek-és fiatalkorúak megóvására, érzelmi és erkölcsi fejlődésük védelme érdekében az azt károsító reklámok korlátozására. Az ilyen jellegű reklámok feltárásában nagy segítséget nyújtanak a lakossági bejelentések, melyet ezúton is köszönünk Önnek!

A nyári, homofóbiától fűtött botrány idején a fideszes Boldog István kólabojkottot hirdetett, amire Alföldi Róbert egy kólázós fénykép megosztásával reagált, majd rengeteg ellenzéki politikus is követte a rendező példáját. A Coca-Cola pár nappal később lecserélte a plakátokat, de a cég állítása szerint nem a botrány miatt.

 

index.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux