Megdöbbentő, milyen kegyetlenek tudnak lenni gyerekek, csak mert valaki más
A Háttér Társaság a 2019-es Budapest Pride-on történt támadás miatt indította el Hangosabban a gyűlöletnél című kampányát, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a gyűlölet-bűncselekményekre. Fontos azonban tudni, hogy ezeket az embereket nem akkor éri először bántalmazás, amikor valaki megüti őket az utcán. Sokszor az egész fiatalkoruk a zaklatásokról szól. Négy meleg férfi mesélt nekünk arról, hogyan tették pokollá az iskolai éveiket iskolatársaik és nem egyszer tanáraik is.
Sokan hiszik, hogy az LMBTQ-embereket érő gyűlölet-bűncselekmények a fizikai bántalmazásnál kezdődnek, de valójában az első sérelmek egészen korán előfordulnak, akár már az általános iskolában. A kezdeti csúfolódás hamar átalakul verbális bántalmazássá vagy zaklatássá, komoly lelki terhet okozva azoknak a fiataloknak, akikre amúgy is óriási teher nehezedik, hiszen tinédzser éveikben sokszor még ők maguk sem tudnak mit kezdeni szexualitásukkal.
Zoltán, András, János és Máté történetei pontosan és szomorúan mutatják be azt, hogy Magyarországon sok esetben mit kell átélnie egy fiatal melegnek. A zaklatás fiatal éveit végigkísérte. Szüleikre és a pedagógusokra pedig egyikőjük sem támaszkodhatott.
A cikk folytatása a 168ora.hu oldalon olvasható.