Ugrás a tartalomra
x

Nem létezik meleggén (illetve rengeteg meleggén létezik)

A kilencvenes években elterjedt az a téveszme (és ezt még közismert magyar genetikusok is terjesztették), hogy megtalálták a homoszexualitás génjét - a népszerű irodalomban meleggént - amely egy szem magában határoz az ember nemi orientációjáról. Aki egy kicsit is konyít a viselkedésgenetikához, annak persze azonnal nyilvánvaló volt, hogy ez mekkora butaság.

Az efféle komplex jellegeket, amelyek nem 1/0 módjára, hanem egy folytonos spektrum mentén nyilvánulnak meg (vagyis a két elméleti végpont között végtelen számú köztes állapot képzelhető el),

MINDIG SOK GÉN EGYÜTTES, ÉS EGYMÁST BEFOLYÁSOLÓ HATÁSA HATÁROZZA MEG (A KÖRNYEZETI HATÁSOK MELLETT).

Az MIT és a Harvard kutatói vezette nemzetközi konzorcium a Science ma megjelent számában jelentette meg az eddigi legnagyobb genetikai felmérés eredményeit, amely (többek között) a szexuális irányultság genetikai meghatározottságára kereste a választ. Ha úgy tetszik, a vizsgálat negatív eredményt hozott, hiszen nem találták meg azt a gént, amely eldönti, hogy az ember milyen embert fog szeretni.

AZ ILLETŐ GENOMJA ALAPJÁN GYAKORLATILAG KÉPTELENSÉG MEGHATÁROZNI SZEXUÁLIS ORIENTÁCIÓJÁT

- mondta Ben Neale, a kutatásban részt vevő egyik genetikus. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a szexuális viselkedésnek ne lennének öröklött faktorai. Vannak, de ezek egy vagy néhány fő gén helyett rengetegen vannak, és mindegyikük csak kicsit járul hozzá a végeredményhez.

 

index.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux