Ugrás a tartalomra
x

A Mi Hazánk Mozgalom betiltaná a Pride felvonulást

A Mi Hazánk Mozgalom felszólította a belügyminisztert és a rendőrséget, hogy tiltsák be a július 6-ára meghirdetett Budapest Pride felvonulást.

Toroczkai László, az ellenzéki párt elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján közölte: ha mégsem tiltják be a felvonulást, akkor bebizonyosodik, hogy Magyarországon a rendőrség politikai alapon kettős mércét alkalmaz, ezért a Mi Hazánk Mozgalom ellendemonstrációkat rendez.

A politikus utalt arra, hogy májusban pártjuk tervezett törökszentmiklósi felvonulását – amelynek keretében a „cigánybűnözők” ellen akartak fellépni – a rendőrség a „foglyul ejtett közönség” elvére hivatkozva tiltotta be.

Hozzátette, a Pride felvonulás alkalmával, amikor „több ezer deviáns készül provokálni Budapest utcáin”, a foglyul ejtett közönség a sokszorosa lehet a törökszentmiklósinak.

Szerintük a Pride felvonulást annál is inkább be kellene tiltani, mert azon – mint mondta – valójában nem a homoszexuálisok jogaiért demonstrálnak a résztvevők, hanem a családok, a tradicionális értékek ellen. Provokálják a keresztény egyházat és meggyalázzák a magyar történelmi jelképeket – fogalmazott.

Toroczkai László közölte: ha nem tiltják be a felvonulást, akkor egyértelmű, hogy a kormányzat asszisztál egy ilyen gyalázatos rendezvényhez. Ebben az esetben a Mi Hazánk Mozgalom a közerkölcs védelme érdekében tartja meg az ellendemonstrációkat – mondta a párt elnöke.

 

magyarnemzet.hu

Borító: demokrata.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux