Ugrás a tartalomra
x

Az idei Pride-ot újra kordonok közé szorítaná a rendőrség

“A BRFK múlt héten korlátozó határozatot hozott azért, hogy a Budapest Pride Felvonulást újra csak teljes lezárás mellett lehessen megtartani” - közölték a Pride szervezői. 

“2017-ben hosszú évek után először - igaz, egy utolsó pillanatban hozott szervezői szabálysértés hatására - részben kordonok nélkül vonultak végig a Pride résztvevői a városon. 2018-ban pedig első alkalommal tényleg szabad volt a Budapest Pride: bárki, bárhol csatlakozhatott a menethez” - írták.

Idén ugyanezt szerették volna, az első rendőrségi egyeztetésen a szervezők szerint úgy látszott, hogy ez megvalósulhat, a másodikon viszont a rendőrök közölték velük, hogy

súlyosan aggályosnak tartják, hogy bárki bármikor csatlakozhasson a menethez, és biztonságosabb és egyszerűbb lezárni a területet.

A szervezők ezután a közlemény szerint azt a kompromisszumos megoldást ajánlották, hogy a tavalyihoz hasonlóan a menet területén a rendezők minden ponton beléptethetnek, de ezt a rendőrség nem fogadta el, és határozatot hozott arról, hogy a rendezvényt kizárólag az általuk vázolt módon lehet megtartani.

“Úgy gondoljuk, hogy az elmúlt évek sikeres demonstrációit figyelembe véve indokolatlan és elfogadhatatlan, hogy ismét kordonok közé akarják kényszeríteni a Budapest Pride-ot. A felvonulás szervezőiként elmondhatjuk, hogy a rendezésünk rengeteget fejlődött az elmúlt 12 évben: 50-ről 250-re emeltük a menetkísérőink számát, kamerás jogi megfigyelőkkel biztosítjuk a menetet, hogy az esetleges atrocitásokról videófelvétel készüljön, és rendezőinknek egyre több és komolyabb képzést biztosítunk” - írták a szervezők.

A határozatot ezért megtámadták a bíróságon.

 

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux