Ugrás a tartalomra
x

Öt éven keresztül kényszerítette szexre nevelt fiát

Egy Komárom-Esztergom megyei településen az elkövető nevelése alatt álló, a cselekmény elkövetésekor a 12. életévét betöltött, de a 18. életévét még be nem töltött sértettet fiút a gyanúsított 2010. és 2015. között, hetente több alkalommal, szóbeli fenyegetés, illetve erőszak alkalmazásával arra kényszerítette, hogy tűrje el, hogy a gyanúsított szexuális cselekményeket végezzen vele.

Az ügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatásának elrendelését, mert fenn áll annak a veszélye, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a bűncselekmény elkövetését folytatná, illetve a bizonyítást veszélyeztetné.

A bíróság az ügyészség indítványának helyt adott, ezért a gyanúsított letartóztatását egy hónap időtartamra elrendelte.

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux