Előbújás-variációk – Mennyit változott az idők során a coming out?

Amikor egy férfi elárulja a családjának, hogy meleg, vagy egy nő azt, hogy leszbikus, csak a legritkább esetben játszódnak le úgy az események, mint a romantikus filmekben. A felszabadító élményt adó egymásra borulás helyett inkább a döbbenet, a kétségbeesés, az önvád lesz úrrá a szereplőkön. A coming out (előbújás, felvállalás), vagyis amikor egy ember a többségitől eltérő szexuális irányultságának tényét megosztja a közvetlen környezetével (szüleivel, barátaival, kollégáival), manapság sokkal gyakrabban fordul elő, mint akár 20-30 évvel ezelőtt. Valóban elfogadottabbá vált-e mára az előbújás? Mely pártok szimpatizánsai között felülreprezentáltak a melegek, és kötelező-e coming outolnia egy közszereplőnek? Egyebek mellett ezekről beszélgettünk Takács Mária dokumentumfilm-rendezővel és Waliduda Dániel politológussal az LMBT Történeti Hónap eseménysorozat apropóján.

– A heteroszexuálisok körében közvélekedés, hogy a coming out a meleg és leszbikus emberek számára egyfajta életprojekt, olyasvalami, amin előbb-utóbb túl kell esni. Ez valóban így van?

– Waliduda Dániel: A coming out kérdése egészen addig a pontig valóban központi szerepet játszik egy meleg férfi életében, amíg a hozzá legközelebb álló személyek előtt fel nem vállalja a másságát. Amíg ez nem történik meg, az ember agyában hátul folyamatosan ott kattog, hogy a szeretteimet kizárom az életem egyik meghatározó részéből. Ha valaki ezt a lépést túl sokáig halogatja, egyrészt elcsigázódhat, másrészt megszokja, hogy bujkálva él. Elfogadja, hogy olyan titkok vannak az életében, amelyekről sem a családtagjainak, sem a barátainak nem beszél. Számára egy idő után elveszítheti a prioritását az előbújás problematikája.

– Takács Mária: A coming out valóban központi kérdés, és elsősorban az identitáshoz kapcsolódik. Egész életem során azt érzékeltem, hogy a többségi társadalom folyamatosan magyarázkodásra kényszeríti az LMBTQ-közösség tagjait. Valahányszor ismeretlen közegbe kerülök, legyen az új munkahely vagy baráti társaság, rendre megkapom azt a kérdést: hogyan lettél te leszbikus? Ilyenkor visszakérdezek: te hogyan lettél heteroszexuális? Az első igazi nagy lépést a család és a barátok felé tesszük meg, később könnyebbé, természetesebbé, gördülékenyebbé válik a melegség felvállalása, de soha véget nem érő része az életünknek. Én például már rutinos coming outoló vagyok, nagyobb eszköztáram van ahhoz, hogy megértessem a dolgot egy heteroszexuális emberrel, mint húsz évvel ezelőtt.

– A coming outnak számtalan fázisa-fokozata lehet, ráadásul egyéni mintákat követ. Önök hogyan definiálnák a fogalmat?

– W. D.: Én úgy fogalmaznám meg, hogy a coming out az a mozzanat, amikor egy ember a többségitől eltérő szexuális irányultságának tényét megosztja a közvetlen környezetével. A közvetlen környezet többféle lehet: család, barátok, munkahely, szórakozóhely satöbbi.

– T. M.: Annyit tennék hozzá: ha én osztom meg az információt másokkal, az a közvetlen coming out, és az a közvetett, ha valaki nem tőlem tudja meg, hogy leszbikus vagyok. Az előbújás legfontosabb eleme szerintem a személyesség és az a törekvés, hogy megpróbáljuk minél könnyebben elfogadhatóvá, feldolgozhatóvá tenni a másik számára a tényt.

– Gondolom, az első coming out mindenki számára meghatározó élmény.

– W. D.: Az. Nem felejti el az ember. Én nagyon fiatalon túlestem rajta, 15 évesen mondtam el a középiskolás barátaimnak. Elfogadták a dolgot, sokat elárul, hogy ők a mai napig a barátaim. A családi előbújás sokkal nehezebb volt. Négy évvel később történt, akkor már egyetemista voltam. Egy Székesfehérvár melletti faluból származom, és édesanyám többször rákérdezett, hogy miért maradok fent Pesten hétvégenként, mit csinálok olyankor, és egy idő után úgy éreztem, muszáj őszintének lennem hozzá. A mi kapcsolatunk a szereteten és az őszinteségen alapul, kezdett feszítővé válni bennem a titok. Neki mondtam el először a családban.

A cikk folytatását elolvashatod a 168ora.hu oldalán.