„A homoszexualitás nem betegség” – egy német miniszter felvette a harcot a „kigyógyító” terápiák ellen
Törvényben tilthatják be őket.
Jens Spahn német egészségügyi miniszter az úgynevezett konverzós terápiák betiltására tett javaslatot. „A homoszexualitás nem betegség, ezért gyógyítani sem kell” – mondta a berlini Tageszeitungnak Spahn, aki maga is meleg. A politikus azt reméli, hogy a terápiákat betiltó törvényt már idén nyáron elfogadhatják.
A konverziós terápiák azt ígérik, hogy megváltoztatják egy ember szexuális orientációját. Az Egyesült Államokban sok szülő a meleg vagy transznemű gyereke akarata ellenére élt ezzel a tudomány által nem alátámasztott lehetőséggel, komoly pszichés károkat okozva.
A konzervatív CDU színeiben politizáló Spahn azt mondja, elképzelhetetlennek tartja, hogy a konverziós terápiának lennének támogatói a parlamenti frakciójában.
Az EU-ban egyelőre csak Máltán és Spanyolországban tiltották be a konverziós terápiákat. Magyarországon ugyanakkor olyan műsort sugárzott a köztévé kulturális csatornája, melyben azzal foglalkoztak, hogyan lehet gyógyítani a melegeket.