Ugrás a tartalomra
x

Sokat kockáztat egy meleg munkavállaló az előbújással, a cég viszont nyerne vele

Nagy számban titkolják kollégáik előtt másságukat az LMBTQI-közösség tagjai. A statisztikák szerint indokolt is az óvatosság, mert több fronton is hátrányt szenvedhetnek heteroszexuális kollégáikkal szemben. A cégeken múlik, fordítanak-e a tendencián, és meglátják-e tolerancia akár forintosítható előnyeit.

Tudjuk önről, hogy munkavállalóként nagy eséllyel (52 százalék) találkozott már hátrányos megkülönböztetéssel. Tudjuk azt is, hogy ha sérelmet szenvedett el, 63 százalék az esélye, hogy szóban zaklatták (és 75 százalék, hogy az eset kivizsgálásakor nem járt önnek egyenlő bánásmód), 49 százalék, hogy megaláztak, 28 százalék, hogy erőszakkal fenyegették, 24 százalék, hogy nyilvánosan megszégyenítették. Tudjuk azt is, hogy több mint 60 százalék az esélye, hogy nem kap egyenlő munkakörülményeket. Persze csak akkor, ha ön az LMBT-közösség tagja.

A hazai munkahelyeken az LMBTQI (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális) emberek elutasítása a roma származásúakéhoz fogható, a statisztikák szerint azonban a cégvezetésben az LMBTQI a legkevésbé tárgyalt sokszínűségi téma. Pedig a Magyarországon tevékenykedő segítő szervezetek elszomorító statisztikáiból és tapasztalataiból az körvonalazódik, hogy egy toleránsabb vállalati kultúra kialakításával a cégek is sokat nyernének.

 

Jobban járna a cég, ha a teljes személyiséget elfogadná

Iskolai végzettség tekintetében ugyanis az LMBT-közösség igen kedvező jellemzőkkel bír: 41 százalékuk felsőfokú végzettségű (míg az országos mintában mindössze 13 százalékos ez az arány). A határozott idejű munkaszerződések helyett jellemzőbb körükben az eseti megbízás, a számlaadás, valamint a bejelentés nélküli alkalmazás, amely a kifejezetten az LMBT-embereket sújtó munkaerőpiaci diszkriminációs gyakorlatokat tükrözheti, de azt is, hogy a másságát felvállalók között több a fiatal, akik egyébként is a rugalmas foglalkoztatás hívei. (Az idősebb, alacsonyabb végzettségű, vidéki LMBT-népesség nehéz elérhetősége a kutatók számára is komoly problémát jelent). Az Egyenlő Bánásmód kutatásából az is kiderül, hogy az LMBT-válaszadók körében a munkahelyi elhelyezkedésben a barátoknak az országos átlaghoz képest kétszeres súlya volt, és a szűkebb család is viszonylag fontos szerepet kapott.

Hajdú Csongor, a Frissdiplomás ügyvezetője szerint a cégek felelőssége, hogy megtegyék az első lépéseket az LMBT-közösség tagjainak teljeskörű munkahelyi integrálása felé. „Már nem elég, ha a munkaadó csak a szakmai kompetenciákat veszi figyelembe. A személyiséget is meg kell vizsgálni, mert csak akkor fog az új kolléga jól kijönni a régiekkel, ha passzol abba a környezetbe. Az állásbörzénken résztvevő cégeknek például kötelező lesz kitölteni, hogy LMBT-toleráns környezetet kínálnak-e a munkavállalóknak.”

 

A cikk folytatódik a HVG.hu oldalán. 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux