„A kamasz fiam meleg, és eszem ágában sincs orvoshoz vinni”

Egy elkeseredett anya reakciója arra a tévéműsorra, ami arról szólt a minap, hogy „miként lehet kigyógyítani a melegeket a homoszexualitásból” (és mi kérünk elnézést még a felvetés idézéséért is).

Végtelenül elkeserítő, ha 2019-ben ott tartunk, hogy egy olyan műsor egyáltalán lemehet a televízióban, amelyben a melegek átnevelése, meggyógyítása a téma.

Hát hol élünk, a sötét középkorban?

Ahogy olvastam a műsorról a cikkeket, rögtön az ugrott be, hogy az én gyerekkoromban még a balkezeseket „üldözték”, nevelték át, bennük sorvasztották el a kreativitást. Hány nemzedék nőtt fel a tudatlanságnak köszönhetően úgy, hogy maradandó károkat okoztak bennük a balkezességről jobbkezességre „átszoktatással”? (A párhuzam már csak azért is helyénvaló, mert az azonos neműekhez való vonzalom a balkezességhez nagyon hasonló jelenség. Nem „probléma”, sem nem megváltoztatható, sem nem megváltoztatandó, szándékosan nem előidézhető, nem tanulható, netán eltanulható dolog. Egyszerű sajátosság, amivel emberek születnek.

De akár hozhatnám példának azt is, hogy egykor a vörös hajúakat boszorkánynak kiáltották ki, vagy hogy a piros anyajegyet azt az ördög jelének ítélték. A homoszexualitás napjaink piros anyajegye a jelek szerint – mármint a köztévében.

A valóságban nem betegség, hogy gyógyítani kellene. Nem „ferdeség”, hogy ki kellene egyenesíteni.

Ahogy a balkezes vagy a vörös hajú ember is normális ember, úgy a homoszexualitás is normális. A normális fogalmát sokan szeretik úgy meghatározni, hogy mindaz, ami a többségre jellemző, miközben azok, akik kisebbségben vannak, számuktól függetlenül ugyanúgy élnek, lélegeznek, álmodnak, szeretnek és sírnak, mint bárki más. Hogy nem lehet ezt érteni?

A másik, gyakorta előkerülő bélyeg a nem természetes. Nos, én azt mondom, természetes az, amit a természet hoz létre. Merné valaki felülírni ezt?

A fiam homoszexuális. Tizenhat éves, és meleg.

Saját magára simán azt mondja, hogy buzi, és jót nevet rajta. Ha pedig valaki bántaná emiatt, az arcába röhög. És jól teszi. Nem hajlandó elbújni, szégyellni, szerintem eszébe sem jut, hogy ne lenne normális. Nem egy döntés végeredménye, hogy meleg. Ez van, és ez számára ugyanolyan tulajdonság, mint hogy szőke a haja vagy kék a szeme. Nem több, és nem kevesebb.

Nem büszke rá, ahogy a lábméretére sem büszke. Csak elfogadja, hogy ez van, ő ilyen. A fiúkhoz vonzódik, és kész.

A barátai a lányokat hajkurásszák, és tőle kérnek tanácsokat, mert a lányok szívesebben barátkoznak vele. Nincs dráma körülötte, nem festi magát, és nem tesz tollboát sem a nyakába. Nem akar harcolni, nem akarja hirdetni az orientációját, és esze ágában sincs vitatkozni róla. De nem akar úgy élni, hogy rejtegetnie kelljen azt, ami ilyen mélységben az énje része; azt, aki ő valójában. És mi, a családja támogatjuk ebben.

A cikk folytatását az nlcafe.hu oldalán tudod elolvasni.