Vendel és Igor – két meleg srác vallomása
A Randiblog közölte Vendel levelét. A srác ugyanis egy titkot mesél el, egy olyan dolog van a vallomás középpontjában, amit nagyon kevesen tudnak róla: hogy meleg. Többek között a szüleinek sem beszélt erről még soha, alább el is magyarázza, hogy miért nem, és hogy ez hogyan teszi gyakorlatilag lehetetlenné számára, hogy párkapcsolatban éljen.
„Szeretem a szüleimet, de nem mondhatom meg nekik az igazat”
„Először is a legfontosabbat az elején leszögezem: 22 éves, meleg fiú vagyok. Teljesen látens, alig egy maroknyi ember tudja a nagy „titkomat”. A meleg barátaim is úgy voltak vele, mikor megtudták, hogy még csak nem is sejtették. Kinézetre sem vagyok a homoszexuális férfi sztereotípiája, de még a beszédem is teljesen maszkulinnak mondható: átlagos testalkat, átlagos kinézet, küllemre semmi szélsőség.
Egy éve sikerült közelebbi kapcsolatba kerülnöm egy jó barátommal, aki egy átitalozott este után kapva kapott az alkalmon, és „mindent vagy semmit” elven bepróbálkozott nálam – hátha én is azt a tábort erősítem. Mindenki jól jött ki az egészből: ő megcsókolt engem, én pedig viszonoztam. Annak rendje és módja szerint jöttek a pillangók és a szerelem első, rózsaszín filteres hetei. Korábban előtte én csak háromszor voltam pasival, afféle egyéjszakás kalandok voltak, társkereső oldalakról (amit nevezhetnénk inkább szexpartner-keresőnek is), na meg persze ott volt még a jó öreg jobbkezem.
„A futó kalandok sem sikerültek, mert olyan bűntudatom volt”
„Vendel levelét olvasva szeretnék egyfajta választ küldeni neki, talán el is tudják hozzá juttatni.” Ennyi bevezetőt írt alább teljes egészében újraközölt levele elé a Randiblog Igor álnevű olvasója. Kérésének megfelelően továbbították a levelét Vendelnek közvetlenül, de Igor beleegyezésével úgy döntöttek, hogy a Randiblogban is megjelentetik a beszámolót.
„Kedves Vendel!
Olvastam a Randiblogon megjelent leveledet, és úgy éreztem, hogy válaszolnom kell rá akkor is, ha az ilyesmi nem szokásom. Hihetetlen, hogy mennyire hasonló cipőben járunk; ugyanaz mindkettőnk életének legnagyobb problémája, és kérdése is egyben, annyi különbséggel, hogy én nem budai gyerek vagyok, de értelemszerűen ez nem fontos.
Az én helyzetem annyival másabb mint a tiéd, hogy a szüleim, akik előtt fel kellene vállalnom magam, amellett, hogy hasonló megnyilvánulásokkal traktálják a környezetüket, mint a te szüleid, még bigott vallásosok is, és egyben elég gyakran betegeskedő emberek, ami talán méginkább megnehezíti a helyzetet, mert oda kell figyelnem arra, hogy mivel „idegesítem fel őket”.
Az elmúlt több, mint 25 évem úgy telt el, hogy próbáltam megtalálni azt, hogy ki is vagyok, és ugyanúgy őrlődtem, tiltakoztam, próbáltam az ellen tenni, hogy elismerjem, amit kimondani is nehéz, mint te. Mindemellett azonban az elmúlt évek során arra jöttem rá, hogy igazából abszolút nem fontos, hogy ki mit gondol, és ezt nem a szó snassz értelmében gondolom.
Amikor évekkel ezelőtt elkerültem a szüleimtől tanulni egy másik városba, egy új világ nyílt meg nekem; azt tehettem, amit akartam egyik napról a másikra, ugyanakkor évekig így sem találtam a helyem. Voltak futó kalandok, de még azok sem nagyon sikerültek, mert olyan mérhetetlen bűntudatom volt – csak úgy, mint neked. Emellett persze próbáltam „normális” életet élni: barátnőim voltak és igyekeztem maximális „heteró” életet élni.
Aztán úgy döntöttem egyik napról a másikra, hogy ez így nem mehet tovább.”
