Ugrás a tartalomra
x
""

Betekintés az iszlám homoszexualitás titkos történelmébe

Az iszlám kultúrákban a homoszexualitás egykoron a világ legtermészetesebb dolgának számított - de mi változott azóta? Ismerd meg az iszlám mögött rejlő igazi LMBT történelmet.

Az iszlám úgy vélte, hogy a homoszexualitás a világ egyik legtermészetesebb dolga.

Az Oszmán birodalom (a világ muszlim hatalmának székhelye) évszázadokon át nem tekintett tabuként a leszbikus- és meleg szexre. Hivatalosan szabályozták, amely egészen 1858-ig nem számított bűnnek.

A nyugatról érkező gyarmatosító keresztények fertőzték meg homofóbiáva az iszlámot.

Igazság szerint sok ma élő muszlim hiszi, hogy Mohammed próféta támogatta és védte a szexuális- és nemi kisebbségeket.

Menjünk vissza azonban a kezdetekhez és egyből látni fogjuk, hogy sokkal több homoszexualitás van az iszlámban, mint azt valaha is gondoltuk volna.

 

1. Az ősi muszlim világ a „fiúkat szerető” kultúrát az ókori görögöktől kölcsönözte

Az iszlám birodalmak (Oszmán, Safavid/Qajar, Mughal) közös kultúrán osztoztak és sok hasonlóságot mutattak az ókori görögökkel.

A Perzsa kultúrák (melyeknek mindegyike muszlim) a mai Indiában és arab világban voltak meghatározóak. Nagyon gyakori volt, hogy az idősebb férfiak a fiatalabb, még szakáll nélküli férfiakkal szexeltek. Ezeket a fiatalokat „amrad”-nak hívták.

Miután ezek a fiatal férfiak is szakállat ("khatt") növesztettek, ők maguk is kielégítették a fiatalabb férfiak utáni vágyakozásukat.

Ezekben az időkben, miután férfiként teljesítetted a reproduktív emberi kötelességedet, azt csinálhattál fiatal férfiakkal, prostituáltakkal vagy éppen más nőkkel, amit csak szerettél volna.

A társadalom ezt teljesen elfogadta, legalábbis az elit körökben. Afsaneh Najmabadi, iráni történész szerint a hivatalos Safavid krónikások ítélkezés nélkül örökítették meg az uralkodó osztály szexuális életét.

Volt azonban némi ítélkezés az ún. "mukhannas" -okról. Ezek olyan férfiak voltak (egyes kutatók úgy vélik, hogy transzszexuálisak vagy harmadik neműek), akik felnőttként leborotválták a szakállukat annak jeléül, hogy ők továbbra is a férfi vágyaknak kiszolgálói szeretnének maradni. Még a társadalomban is meg volt a saját helyük. Gyakran használták őket szolgának a próféták.

"A homoszexualitás ezekben az időkben nem pontosan úgy volt definiálva, mint ahogy manapság értelmezzük. Akkoriban a patriarchátusról szólt.", mondta Ludovic-Mohamed Zahed, egy homoszexuális imám, aki Marseille-ben él Franciaországban.

A helyzet akkoriban így festett: "Férfi vagyok, egy patriarcha (családfő/családfenntartó), pénzt keresek, így bárkit megerőszakolhatok, beleértve a fiúkat, a rabszolgákat és a nőket is. "

Nem szabad idealizálnunk az antik kultúrát…

 

2. A paradicsom a férfi szüzeket is befogadta, nem csak a nőket

A Koránban sehol nincs szó arról, hogy a paradicsombeli „szüzek” csak nők lehetnek.

A „hur” vagy a „houris” nőnemű. Van egy férfi párja azonban, a „ghilman”. Ők halhatatlan fiatal férfiak, akik a paradicsomban várják és szolgálják az embereket.

"Halhatatlan (férfi) ifjak körülveszik őket, várva rájuk.", írja a Korán. – „Mikor látod őket, azt gondolod, mintha szétszórt gyöngyök lennének.”

Zahed szerint az ősi muszlim kultúrát ugyanolyan szemmel kellene néznünk, mint az ókori görög kultúrát.

"Ezek a személyek azonban nem minden esetben szexeltek teljesen önkéntes módon, sok esetben hatottak rájuk a hatalmi viszonyok, a nyomás és hasonló okok.”

"Ez tehát nem olyan heteronormatíva, mint amilyennek először tűnhet. Távol áll a szexuális sokféleségtől."

 

3. Sodoma és Gomorra bűne nem homoszexualitás volt az iszlám szerint

A Bibliához hasonlóan, a Korán is elmeséli azt a történetet, melyben Allah megbüntette Sodoma város ősi lakóit.

Két angyal érkezik Sodomába, akik sok helybélivel találkoznak, végül egyikük házában töltik az éjszakát, aki ragaszkodik a megvendégelésükhöz. Később mások is tudomást szereznek az idegenekről és elhatározzák, hogy megerőszakolják őket.

Bár a városok elpusztítását sokan a melegek elleni gyűlöletként értelmezik, valójában nem erről van szó, hanem arról, hogy Allah a nemi erőszakot, az erőszakot és a vendégszeretet hiányát bünteti meg.

A történészek gyakran támaszkodnak irodalmi ábrázolásokra a történelem bizonyításához. Az ókori muszlim kultúra számos verse ünnepli a két férfi közötti kölcsönös szeretetet. Vannak olyan tényszerű írások is, amelyek szerint illegális volt rákényszeríteni más akaratát egy fiatal férfira.

A fiatal férfiak elleni erőszakoskodást büntették. Ilyen büntetés volt az elkövető lábainak megvesszőzése, vagy a fülének levágása, írja Najmabadi. A hatóságok dokumentálták, hogy ezeket a büntetéseket Qajarban, Iránban hajtották végre.

 

4. Leszbikus szex, mint „gyógymód”

A patriarchális berendezkedésű társadalom révén nagyon keveset tudunk az ókori muszlim kultúrában elő nők nemi életéről.

A "Sihaq" szó azonban a leszbikus szexre utal, amit szó szerint "dörzsölésnek" neveznek.

A két nő közötti szexet dekriminalizálták a 16. századi Oszmán birodalomban, valószínűleg azért, mert úgy ítélték meg, hogy nagyon csekély a jelentősége.

Az orvosok úgy vélték, hogy a leszbikusság a női vulvának forró viszketésből fejlődött ki, amelyet csak egy másik nő szexuális váladéka tud megnyugtatni. Ez a megközelítés a görög orvostudományból származik.

Sokkal későb, a 16. századi olasz tudós, Prosper Alpini meg azt állította, hogy a forró éghajlat a nők túlzott szexuális vágyát és felhevülését eredményezi. Ennek következménye volt a „humor-egyensúlyhiány”, ami betegségeket okozott, mint például a leszbikusság.  A fürdést ajánlotta, mint "orvosság”, azonban, mivel a férfiak attól tartottak, hogy a nők szexelni fognak egymással ezekben a magán fürdőkben, sok férj megpróbálta korlátozni őket ebben.

 

5. Leszbikus „házasság” és legendás párok

Az arab népköltészet szerint al-Zarqa al-Yamama (Yamama kék szemű nő) beleszeretett a Lakmidák Hindájának keresztény hercegnőjébe. Al-Zarqa képes volt előre látni jövőbeni eseményeket és amikor keresztre feszítették, megjövendölte, hogy a hercegnő le fogja vágni a haját és haláláig gyászol majd.

Számos könyv - különösen a 10. században - ünnepelte a leszbikus párokat: leszbikus szerelmi történetek a Sallma és Suvad könyvében; Sawab és Surur könyve (Az Igazságosság és boldogságból); az al-Dahma és a Nisma könyve (A Sötét és az Isten ajándékából).

"A palotákban bizonyítékok vannak arra, hogy több száz nő kötött egymással valamilyen szerződést. Két nő között születtek ezek a szerződések, amelyben megesküdtek, hogy megvédik és gondozzák egymást. Olyasmi, mint egy élettársi viszony vagy egy házasság." mondta Zahed.

"Ez a palotákon kívül is nagyon gyakori volt. A költészetben sok esetben jelenik meg az azonos neműek közötti szerelem.”

Amint az európaiak meghódították ezeket az országokat, a leszbikus szerelem ábrázolása megváltozott.

Samar Habib, aki az arab-iszlám szövegeket tanulmányozta, azt állítja, hogy az arab eposz, az Ezeregyéjszaka meséi is ezt bizonyítja. Elmondása szerint néhány történetben olyan nem muszlim nők jelennek meg, akik előszeretettel választanak más nőket szexpartnernek.  A történet "hőse" azonban ezeket a nőket átalakítja muszlimmá és a heteroszexuálissá.

 

6. Mohamed próféta védte a homo- és transzszexuális embereket

"Mohamed védelmezte a transz- és harmadik nemű embereket és otthont biztosított számukra.” - mondta Zahed.

"Az arab-muszlim világ vezetője üdvözölte a transz és meleg embereket az otthonában."

"Ha megvizsgáljuk azokat a hagyományokat, amelyek a homoszexuális gyilkosságok igazolására szolgálnak, sokkal több bizonyítékot találunk - egyértelmű bizonyítékokat - arra, hogy Mohamed nagyon befogadó volt.”

"Ő védte ezeket az embereket azoktól, akik meg akarták verni és ölni őket."

 

7. Hogyan formálta a patriarchális berendezkedés az iszlámot?

Az európaiak kényszerítették rá saját gazdasági és társadalmi berendezkedésüket a muszlim világra a gyarmatosításokon keresztül, Indiában, Egyiptomban, és az Oszmán birodalomban egyaránt.

Kulturális gyakorlataikat és attitűdjeiket a muszlimokra erőltették: a modern iszlám fundamentalizmus kivirágzott.

Míg az Oszmán birodalom eleinte ellenállt az európai kultúrának, tehát a meleg szex 1858-ig engedélyezett volt, az államosítás hamarosan győzedelmeskedett.

Nem sokkal később, 1870-ben az indiai büntető törvénykönyv már bűncselekménynek nyilvánította a meleg szexet. Az LMBT indiaiak még mindig küzdenek ezzel a törvénnyel és élnek következményeivel napjainkban is.

De mi okozta ezt a nagy térhódítást? És miért lett ennyire szélsőséges a homofóbia?

"A nyugatiak jöttek és hódítottak, úgy hitték, hogy lusta, passzív és gyenge nép vagyunk." - mondja Zahed.

„Az arab férfiaknak erősebbnek, jobb kiállásúnak, férfiasabbnak kellett lenniük. A modern német történelem is hasonlóan alakult, megmutatja hogyan nőtt a német államosítás az első világháborúban elszenvedett vereség után.”

"Ez egy „törzsi” dolog, ugyanaz a probléma. Arról van szó, hogy mindenki a törzsem ellen van. Megölöm a gyengéket. Meg fogok ölni mindenkit, akik nem teljesítik ezt az agresszív nacionalista sztereotípiát."

Tekintettel arra, hogy a férfi-domináns társadalom már létezett, a "modern" patriarchátus számára könnyű volt a nők elnyomása és az LMBT emberek életét kriminalizálni.

"A 20. század elején az arabok szégyellték az ősi történelmüket." - tette hozzá Zahed.

"Megpróbálták tisztítani, cenzúrázni, hogy férfiasabbá tegyék. Nem maradhatott semmi nőiesség, homoszexuális vagy bármi hasonló. Így jutottunk el napjainkig. "

 

8. Mit gondolna Mohamed az LMBT jogokról?

Mohamed védte a szexuális- és nemi kisebbségeket, támogatta azokat, akik a társadalom peremén éltek.

Ebből adódóan, ha a muszlimoknak követniük kellene a korai iszlám kultúrát és a próféta életének lépéseit, semmi okot nem találnának arra, hogy az iszlám ellene legyen az LMBT embereknek.

Zahed imám szerinte ez a hozzáállás tesz valakit igazi muszlimmá.

"Mit tegyünk ezek után, ha igazi muszlimnak tartjuk magunkat? Védjük az emberi jogokat és a sokféleséget, valamint tartsuk tiszteletben a nemi identitást. Ha bízunk a hagyományokban, akkor proaktívan védjük a szexuális- és nemi kisebbségeket, valamint az emberi jogokat. "

 

forrás: www.gaystarnews.com

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux