Ugrás a tartalomra
x

Így nyalhat vissza a nyalás - orális veszélyek, amikről senki nem beszél

 

Nemrégiben egy páciensem, miután kiderült, hogy a szifiliszét valószínűleg egy orális aktus során kapta el, keserűen felkiáltott: „de hát erről miért nem beszél soha senki?!”.

Dr. Tamási Béla

 

Az orális szex veszélyeire, az azzal elkapható fertőzésekre, és a védekezés lehetőségeire gondolt. Beszélek én, mindig is beszéltem róla, de mikor elérkezünk valakivel ahhoz a kérdéshez, hogy használ-e óvszert az orális aktushoz is, akkor bizony a legtöbben kerek szemekkel néznek rám, hogy „na ne már doki, komolyan?!”. Nos, úgy tűnik, komolyan.

Az orális szex nagyon sok embernek mást és mást jelent. Van, akinek önmagában ez is elég a kielégüléshez, más pedig nem is tartja szexuális aktusnak, csupán az előjáték részének. A legtöbben viszont tévesen azt gondolják, hogy ez a szexnek egy biztonságos formája, hiszen így biztosan nem lehet olyan betegségeket elkapni, mint „hagyományos”, behatolással járó aktus során, legyen az hüvelyi, vagy anális. Sajnos ez nem igaz. Gyakorlatilag majdnem ugyanazokat a fertőzéseket el lehet kapni orális szex útján, amiket a „megszokott” aktus közben is. Legyen az gonorrhoea (tripper), vagy szifilisz, herpesz, de akár HIV fertőzés is.

Amikor szexuális úton terjedő fertőzésekről beszélünk, akkor általában fertőző testváladéknak számít az ondó (az előváladék is!), a hüvelyváladék, az anyatej és a vér. A nyál nem tartozik ide, ahogy a könny, vagy az izzadság sem, kivéve, ha a nyál tartalmaz látható mennyiségben vért. Ezekkel a testnedvekkel terjed a szifilisz, a B típusú hepatitisz és a HIV, hiszen ezek a fertőzések generalizáltak, tehát az egész szervezetet érintik.

Vannak azonban olyan fertőzések, amik lokalizáltak, tehát a fertőzés helyén maradnak: a gonorrhoea és a Chlamydia fertőzések (a húgycsőben vagy a méhszájnál/hüvelyben, esetleg a torokban), a herpesz (ajkakon vagy a külső nemi szervek felszínén) és a HPV (méhszájnál, vagy szintén a külső nemi szerveken). És ne feledkezzünk meg néhány bélbaktériumról sem (pl. Salmonella), hiszen ismertek olyan esetek, amikor ezek a fenék szájjal végzett kényeztetésével kerültek átadásra.

gonorrhoea vagy tripper tud húgycső-, méhnyak-, garat- és végbélgyulladást okozni, tehát itt nem csak a megszokott orális kielégítés (férfi a nőnek, nő a férfinak, férfi a férfinak, nő a nőnek), hanem esetlegesen az ánusz orális izgatása is tud rizikós lenni.

szifilisz első stádiumában ott alakul ki egy nem fájdalmas, általában pénzérme nagyságú seb, ahol a baktérium behatolt a szervezetbe: ez általában a nemi szervek területén van, de szexuális szokásoktól függően lehet fenéknél, sőt az ajkakon, vagy kézujjon is. Ez a seb rendkívül fertőző, hemzsegnek benne a kórokozók. A második stádiumban az egész szervezet érintett lesz, innentől kezdve a baktérium megjelenik a fent említett testnedvekben is, tehát ha első stádiumban nem is, de a másodikban már van esélye a fertőzés orális szexszel való átadásának.

herpesz vírusa általában az ajkakon, vagy a nemi szervek felszínén okoz fájdalmas hólyagokat, sebeket. Az esetek kb. 98%-ában csak a szemmel is látható tünetek a fertőzőek, ahogy ezek meggyógyulnak, a vírus is visszahúzódik és nem fertőz. A maradék 2%-ban sajnos azonban fennállhat az úgynevezett „tünetmentes vírusürítés”, tehát amikor valaki mindenféle tünet nélkül fertőz – ez ellen sajnos sokmindent nem lehet tenni. És vigyázat, a herpesz oda-vissza fertőz, tehát ha valakinek ajakherpesze van, ez okozhat herpeszt az orálisan kielégített partner nemi szervén, és a nemi szervi herpesz is okozhat a kielégítést végző félnek ajakherpeszt.

A „mumus”, mint oly sokszor, itt is a HPVrengeteg a tévhit a HPV okozta fertőzésekről, és sajnos a tudomány sem tud néhány kérdésre kielégítő választ adni. Nem tudjuk biztosan, hogy a HPV fertőz-e orális szex útján, illetve ha igen, van-e ennek jelentősége. Sok páciens érdeklődik, illetve kér a szájüregből HPV szűrést, azonban ennek a rutinszerű végzése ma még nem javasolt (habár egyre több a bizonyíték, hogy a HPV állhat a szájüregi daganatok nagy részének hátterében), már csak azért sem, mert ha az eredmény pozitív, akkor sem lehet a tünetmentes fertőzést gyógyítani (ugyanez igaz egyébként a tünetmentes férfiak nemi szervről vett HPV szűrésére is). És a tapasztalat az, hogy az érintettek még pozitív szűrési eredmény miatt sem mondanak le az orális szexről, vagy használnak óvszert a szex ezen formájához. 

 

(A HPV-fertőzés tünetei: A nemi szerveken kialakuló, Condyloma accuminatum lappangási ideje igen hosszú, 3-8 hónap is lehet. A betegség már a tünetmentes lappangási idő alatt is fertőző. Férfiakon, leggyakrabban  a makk környékén, a húgycső-nyílás körül, a végbélnyílás közelében jönnek létre, a panaszt nem okozó, néha igen nagyra is megnövő, érdes felszínű, bőrszínű szemölcsök. Nők esetében általában a kisajkak belső felszínén, de akár a hüvelyben is növekedhetnek. A vírus a hámsejtben szaporodik, azokat fokozott növekedésre, osztódásra serkenti. A látható szemölcs nem más, mint körülírtan felszaporodott hámsejtek tömege, melyek mérete igen változatos lehet.)

 

Mert az óvszer a nemi úton terjedő fertőzések megelőzésének szent grálja, az arany sztenderd – és ez igaz az orális szexre is. Azonban, valljuk be, kevés férfi használ gumióvszert szájjal végzett aktushoz, nem is beszélve a nők orális kielégítéséről, amikor is gyakorlatilag nincs mód védekezésre.

Van viszont néhány gyakorlati tanács, amelyeket betartva csökkenteni lehet az orális veszélyeket.

Ilyen a fogmosás mellőzése az aktus előtt és után kb. 1 órával: a fogkefe ugyanis mikroszkopikusan apró sebeket ejt az ínyen, amik utat nyitnak néhány kórokozó számára a fertőzéshez. De hasonló tanács az is, hogy minimálisra kell csökkenteni a fertőző testváladék mennyiségét, és elnézést a vulgaritásért, de itt konkrétan a szájba élvezés elkerüléséről beszélek: kevesebb váladék, kevesebb kórokozó. És az utolsó, ami talán magától értetődő: ha bármilyen gyanús tünetet látunk a magunk vagy a másik fél száján vagy nemi szervén, akkor inkább válasszuk az önmegtartóztatást – amíg el nem megyünk szűrésre, hogy tisztázódjon a gyanús tünet eredete.

 

http://igenyesferfi.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux