Ugrás a tartalomra
x

Tudományosan bizonyították, hogy az ostobaság és a homofóbia összefügg

A kevésbé intelligens emberek hajlamosabbak a homofóbiára - állapította meg egy 11 ezer tesztalannyal végzett ausztrál kutatás. A University of Queensland kutatói egy óriási állami kutatás adatait elemezték ki, ami egyébként a lakosság általános anyagi és mentálhigénés jólétét, a családi viszonyok dinamikáját kutatta. A vizsgálatban szerepelt három, kognitív képességeket felmérő teszt is. Az elemzés azt mutatta, hogy akik ezeken az átlagnál gyengébben teljesítettek, azok a melegek jogaival, és úgy általában a homoszexualitás elfogadásával kapcsolatos kérdésekben sokkal elutasítóbbak voltak, mint az intelligensebb társaik.

Azt már korábban is kimutatták hasonló kutatások, hogy az alacsonyabb intelligencia fogékonyabbá tesz úgy általában az előítéletekre, sőt, konkrétan a melegekkel szembeni előítéletekkel kapcsolatban is bizonyították már ezt, A mostani kutatás újdonsága, hogy az eddigi hasonlóak mind amerikai tesztalanyokkal dolgoztak, ez pedig ausztrálokkal. A hasonló eredmény arra mutat, hogy az összefüggés általános érvényű, és nem egy-egy ország kulturális beágyazottságának, hagyományainak függvénye.

Az eredményben részt vállal az oktatás, illetve annak hiánya is (minél iskolázottabb valaki, annál kevésbé hajlamos a melegekkel szembeni előítéletekre). A kutatók azt mondják, ha statisztikai módszerekkel ezt a hatást semlegesítik az adatokban, az a tanulság marad, hogy nem önmagában az oktatás felel ezért, hanem direkt összefüggés is van az intelligencia és a melegek elfogadása között.

index.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux