Ugrás a tartalomra
x

Kinevezték Izrael első, homoszexualitását nyíltan vállaló tábornokát

Értesülések szerint Avigdor Liberman védelmi tárcavezető a nap folyamán jóváhagyta a katonai főügyész, Saron Afek tábornokká történő előléptetését.

Afek a többi között azzal vált ismertté, hogy a katonai igazságszolgáltatás szervezetrendszerén belül vezette az Elor Azaria izraeli katonával szemben folytatott eljárást, aki egy már ártalmatlanná tett, és magatehetetlenül a földön fekvő palesztin késelőt agyonlőtt.

Az izraeli televízió Afek előléptetését "történelmi" lépésként értékelte. A Maariv című újság az újdonsült tábornokkal még tavaly készített egyik interjút idézte, amelyben Afek azt mondta, hogy

a meleg és leszbikus újoncoknak tudniuk kell, hogy a hadseregben nincs számukra elérhetetlen tisztség.

Akkori interjújában elmondta, hogy míg a civil társadalomban a homoszexuálisok még mindig elég gyakran találkoznak oktalansággal vagy gyűlölettel, addig az izraeli hadseregben bárki a piramis csúcsára kerülhet.

A zsidó államban a férfiaknak szűk három évig, a nőknek jó két évig kell katonai szolgálatot teljesíteniük. Az izraeli hadsereg nyitott a homoszexuálisok és a transzneműek előtt is.

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux