Ugrás a tartalomra
x

Harvey Milk repülőtér!?

A San Francisco-i repülőtér egyes terminálja hamarosan a Harvey Milk nevet viselheti.

A névváltoztatást először öt évvel ezelőtt terjesztette elő David Campos korábbi város felügyelő. A javaslat hatására létrejött egy "repülőtér elnevezési" bizottság, amely úgy döntött, hogy átnevezi a San Francisco-i repülőtér egyes terminálját Milk után.

Hillary Ronen és Jeff Sheehy városvezetők olyan jogszabály előterjesztésén dolgoznak, amely lehetővé teszi a terminál átnevezését. A végleges döntés áprilisban a teljes felügyelőtanácsi szavazás után dőlhet el. Mark Farrell polgármester azt mondta, támogatja a változtatást, és aláírja a törvényt, ha a felügyelőtanács azt megszavazza.

A Költségvetési Bizottság már jelezte, hogy a terminálon lévő jelek cseréje 357 000 dollárba kerül, de mivel az egyes terminál amúgy is  felújítás alatt áll, így ezt a költséget is beszámítják a felújításba.

1977-ben Harvey Milket beválasztották a San Francisco városának Felügyelői Testületbe, így ő lett az első olyan választott, magas közhivatali tisztséget betöltő ember Amerikában, aki nyíltan vállalta homoszexualitását. Győzelme nemcsak meleg jogi szempontból volt jelentős; egységbe kovácsolta a politikai spektrum különböző szereplőit, a nyugdíjasoktól kezdve a szakszervezeti dolgozókig. Harvey Milk alapjaiban változtatta meg az emberi jogokért folytatott harc természetét, és vált egész Amerika hősévé, szomorúan korai, 1978-ban bekövetkezett tragikus halála előtt tiszteleg a róla készült film is (egyik kollégája meggyilkolta).

Milk címmel 2008-ban Sean Penn főszereplésével film készült az életéről.

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux