Ugrás a tartalomra
x

Súlyosabb büntetést kapott a telefonnal szívműtétet is végző transzvesztita álorvos

Másodfokon súlyosabb büntetést kapott a helyiek által csak Ritaként ismert Nógrád megyei álorvos. A Balassagyarmati Törvényszék jogerős döntését úgy indokolta, veszélyes volt a társadalomra, amit a férfi csinált.

Mindenféle orvosi képzettség nélkül kezelte, "gyógyította" a Nógrád megyei Szirákon élő helyieket egy transzvesztita álorvos. A környéken mindenki által csak Ritaként ismert férfi rendszerint éjjel érkezett, hosszú csizmában és farmerszoknyában - idézte fel az esetet az RTL Híradó.

A szerdai műsorban elhangzott, az álorvos azt híresztelte, hogy 17 diplomája van, és kézrátétellel is képes műteni; egy nőnek például így "távolította" el a daganatát. A fulladást injekcióval orvosolta, de a férfi, akinek beadta, elmondása szerint két napig lábra sem tudott állni. Olyan is előfordult, hogy varázsszavakat mormolt, miközben izomlazítót masszírozott a páciensekbe.

Ezután lett gyanús a doktornő, akiről közben kiderült, se nem doktor, se nem nő. A Házon Kívül stábja akkor megtalálta a 31 éves gyöngyöspatai férfit, akit édesapja valamiért Robinak hívott, pedig igazából Ákosnak hívják. A Házon Kívül később kiderítette, Rita "doktornő" ingyen és bérmentve fogott gyógyításba. Receptet írt, EKG-t csinált, mindezt a telefonján.

A férfi a bíróságon később nem tett vallomást, 3 hónap börtönt kapott kuruzslásért, 2 évre felfüggesztve. Enyhébb büntetésért fellebbezett, de nem járt sikerrel. A Balassagyarmati Törvényszék a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés mértékét most 10 hónapra, míg annak végrehajtása felfüggesztésének időtartamát pedig 3 évre súlyosbította - mondta Bárány Dávid sajtótitkár az RTL-nek. A törvényszék indoklása szerint veszélyes volt a társadalomra, amit az álorvos csinált. A döntés jogerős.

A témában készült videókat ITT nézheted meg

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux