Ugrás a tartalomra
x

A lezüllött turistaparadicsom, ahol a transzneműek rejtőznek el a világ elől

Indonézia a világ legnépesebb muszlim országa, 260 millió lakosának csaknem 90 százaléka az iszlám vallás tanítása szerint él. A több mint 17 ezer szigetből álló ország egyik legismertebb szeglete Bali, ez a Pest megyénél kisebb területű sziget, amelyet alig több mint négymillióan laknak. Bali az indonéz hindu kisebbség központja, a vallási hagyományoknak köszönhetően a sziget épp elegendő kiskaput nyitott a befektetők számára az elmúlt évtizedekben ahhoz, hogy a nagyrészt érintetlen természetet turistaparadicsommá alakítsák.

Balit csaknem 4,5 millió nyaralni vágyó külföldi (és ennél jóval több belföldi utas) kereste fel tavaly, a mennyiség pedig ez esetben szükségszerűen együtt jár a minőség zuhanásával. A turisztikai beruházások a környezeti károkon túl a helyi közösségek identitását is válságba sodorták, a szigetre látogató tömegek miatt így szép lassan eltűnik mindaz, amiért korábban érdemes volt felkeresni Balit. Persze nem mindenki bosszankodik a meredeken emelkedő turistaszám miatt, a sziget ugyanis időközben a szórakoztatóipar és a prostitúció fellegvára lett, így a milliós nyaralóközönség rengeteg ember megélhetését biztosítja, a kérdés csak az, milyen áron.

tovább olvasom

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux