Pár és Pasifogó horoszkóp - Ki illik hozzád?
Nemcsak jellemünket, személyiségünket, jó és rossz tulajdonságainkat befolyásolja, hogy milyen jegyben születtünk. Az asztrológia elárulja azt is, kibe leszünk szerelmesek, kivel élhetünk a legboldogabb párkapcsolatban. Tudd meg párhoroszkópunkból, ki az ideális társ számodra, melyik csillagjegy illik hozzád a leginkább!
Kos párja: Mérleg, Nyilas
A Kos határozottságával, keménységével jól kiegészíti a labilis, döntésképtelen Mérleget, őt pedig leveszi a lábáról a Mérleg jámbor, kedves természete. A Nyilas és a Kos között szintén nagy lehet a szerelem kezdetben, aminek azonban gyorsan véget vethet a Nyilas „kalandozásokra” hajlamos természete. (Nem illik hozzá: Rák, Bak.)
Bika párja: Rák, Szűz, Bak
A Bika a leghűségesebb jegyek egyike, de általában nehezen kötelezi el magát valaki mellett. A Bak és a Szűz hűsége, megbízhatósága miatt lehet vonzó számára, mégis talán a Rákkal jön ki a legjobban, mivel vele van a legtöbb közös vonása. Emellett pedig a Rák képes talán a leginkább elviselni a Bika féltékenykedéseit, gyanakvó természetét. (Nem illik hozzá: Vízöntő, Ikrek.)
Ikrek párja: Nyilas, Oroszlán
A Nyilassal nagyon jól megérthetik egymást, hiszen mindkét jegy szülöttei független, szabadságszerető típusok, akik jól megvannak párkapcsolat nélkül is. Emellett talán a Nyilas képes leginkább megérteni és tolerálni az Ikrek érzelmi hullámzását, szeszélyeit. Az Oroszlán erős egyéniségével és energiájával nyűgözi le, és remekül megtalálja vele a szexben a közös nevezőt. (Nem illik hozzá: Bak, Szűz.)
Rák párja: Bak, Bika, Halak
A Bak és a Bika lehet a Rák számára talán a legideálisabb partner, hiszen mindkét jegy szülöttei jellemzően megbízható, határozott jellemű emberek, így meg tudják adni a Rák számára azt a kiegyensúlyozott, biztonságos hátteret, amiben kiteljesedhet. A Halakba viszont épp érzékeny lelke, érzelmek által vezérelt természete miatt szerethet bele, és mivel mindkettejüknek hasonlóak az elvárásaik egy kapcsolattal szemben, hosszú távon is jól kiegészíthetik egymást. (Nem illik hozzá: Kos, Oroszlán, Nyilas.)
Oroszlán párja: Kos, Skorpió, Ikrek
A Kossal leginkább hasonló tulajdonságaik miatt alkothatnak remek párost, ám mivel mindkét jegy szülöttei jellemzően heves vérmérsékletű, temperamentumos emberek, időről időre persze előfordulnak köztük kisebb súrlódások, vagy ritkábban akár hosszabb mosolyszünetek is. A Skorpió és az Oroszlán között szintén hatalmas szerelem alakulhat ki, amibe mindkét jegy nagy érzelmekkel vág bele, de ami – általában a Skorpió „kikacsingatásai miatt” - nem valószínű, hogy kitart egy életen keresztül. A Skorpió mellett az Ikrekkel érti meg a legjobban magát az ágyban, azonban utóbbival az érzelmek terén már kevésbé egyeznek. (Nem illik hozzá: Rák, Halak.)
Szűz párja: Bika, Bak, Halak
A Szűz talán a Bikával és a Bakkal harmonizál a legjobban. Főleg az utóbbival lehet lángoló és egyszerre sokáig tartó a szerelem közöttük, hiszen a Szűz és a Bak kapcsolatának alapja az őszinteség, emellett pedig a legfontosabb dolgokban jellemzően azonos hullámhosszon vannak. A Bikával úgyszintén közös nevezőn vannak sok mindent illetően, vele azonban épp talán emiatt hamar kihuny a tűz a kapcsolatukból. Az érzékeny, alkalmazkodó Halak viszont legfőképp emocionális síkon lehet kiváló társ mellette. (Nem illik hozzá: Ikrek, Vízöntő, Nyilas.)
Mérleg párja: Kos, Vízöntő, Oroszlán
Sok hasonló vonása van a Vízöntővel, a legjobban mégis a felszabadult, életvidám Oroszlán vagy a kemény, határozott Kos oldalán érzi magát. A Mérleg ugyanis – „kettős” jegy lévén – általában valamelyik „domináns” zodiákus képviselői közül választ társat magának. Mind a Vízöntővel, mind az Oroszlánnal való kapcsolatának ugyanaz a szépséghibája lehet azonban: mindkettőnél kérdéses ugyanis, hogy meddig viselik el a hűség „rabszolgaságát”, és lépnek félre mellőle. A határozott, erős akaratú Kos optimális partner lehet a Mérleg számára, akinek mindössze arra kell ügyelnie, hogy – a konfliktusokat elkerülendő – ne hagyja magát teljesen elnyomni. (Nem illik hozzá: Szűz és Rák.)
Skorpió párja: Rák, Oroszlán, Bika
A szenvedélyes Skorpió és a domináns Oroszlán között – a hatalmi harcoktól eltekintve – meglepően mély kapcsolat szövődhet – kivált, ha a Skorpió visszább vesz féltékenykedéseiből, és az Oroszlán sem szítja a tüzet flörtöléseivel, hódításaival. A béketűrő, nyugodt Bika viszont épp ellentétes vérmérséklete miatt jelenthet remek partnert a Skorpió számára, ráadásul szexuális téren is nagyon egy hullámhosszon mozog a két jegy. A Rákkal lelki síkon egészítik ki egymást jól: hasonló módon, romantikusan és odaadóan gondoskodnak egymásról, ha egy párt alkotnak. (Nem illik hozzá: Szűz és Ikrek.)
Nyilas párja: Kos, Vízöntő, Mérleg
A Nyilas rendkívül szabadszellemű, független alkat, így azokkal a jegyekkel passzol a leginkább, akik ezt tolerálják neki, és megadják a számára szükséges teret a párkapcsolaton belül is. Erre leginkább a Kos, a Vízöntő, és talán az Ikrek képes. A Nyilas energikussága, szenvedélyessége a nagyon ellentétes tulajdonságú Mérleget is rabul ejtheti, aki viszont inkább csak irigykedve szemléli a Nyilas pörgős társasági életét, hosszabb távon azonban ritkán képes csak azonosulni párja kicsapongó életstílusával. (Nem illik hozzá: Halak és Skorpió.)
Bak párja: Bak, Halak, Bika
A föld jegyekkel (Szűz, Bika, Bak) találja meg a leginkább a közös nevezőt, hiszen velük egyezik leginkább a gondolkodásmódja, értékrendje. Közülük is természetesen leginkább a Bakkal számíthat a legtöbb azonos vonásra, s így a legbensőségesebb kapcsolatra is. Ugyanis a Bak a legegocentrikusabb jegyek közé tartozik, így a többi zodiákussal ellentétben jól kijön a saját „fajtájával”. A tőle eléggé különböző Halakkal pedig azért lehet harmonikus a kapcsolata, mert utóbbi remekül tud alkalmazkodni, és nem zavarja az alárendelt szerep, ami a Bak mellett szinte kötelező. (Nem illik hozzá: Oroszlán, Nyilas.)
Vízöntő párja: Ikrek, Nyilas, Mérleg
A Vízöntő a legideálisabb partnert a hasonlóképp intellektuális beállítottságú Ikrek személyében találhatja meg. Vele tudja a legjobban érezni magát, hiszen az Ikrekben remek beszélgetőtársa lelhet, és mivel ízlésük, érdeklődési körük is többnyire egyezik (mindketten az intellektuális, művészetekkel kapcsolatos szórakozásokat kedvelik leginkább), sok kellemes közös programot tudnak együtt csinálni. A Nyilas pedig azért lehet megfelelő társ a számára, mert legalább annyira szereti a szabadságot, a függetlenséget, mint ő maga, így egyiküknek sem kell félnie attól, hogy nem jut elég levegőhöz a kapcsolatban. (Nem illik hozzá: Szűz, Rák.)
Halak párja: Bika, Bak, Skorpió
A Halak mellé erős, határozott társ való. Olyan, aki képes megóvni attól, hogy elvesszen a maga köré épített álomvilágban, vagy drámai szélsőségek között vívódjon, ami igen jellemző e zodiákus szülötteire. A Bika és a Bak megbízhatósága, stabilitása okán lehet ezért ideális partner a számára. Ezek közül is inkább az utóbbi, hiszen a Bak képes talán leginkább visszahúzni a földre, és szervezetté tenni az álmodozó Halak életét, aki ezt romantikával és törődéssel hálálja meg neki. A Skorpió is jó választás lehet, hiszen kellőképp domináns, így biztonságban érezheti mellette magát. (Nem illik hozzá: Oroszlán, Ikrek)
Na és hogyan csábítsuk el rajongásunk tárgyát? A csillagok tudják rá a választ! Nincs más dolgod, mint megtudni, milyen jegyben született a kiszemelt férfi, és követni pasifogó horoszkópunk útmutatásait.
Kos
A Kos férfi legendásan vehemens, harcos típus. Nem érdekli a könnyen megszerezhető préda, irtózik a körülményeskedő tesze-toszaságtól, és ki nem állhatja a nyafogást. Légy vagány, és bátran szállj szembe vele, vagy rá se hederíts, ezzel garantáltan felcsigázhatod a kíváncsiságát! Szenvedélyes, forró szerető, de nem árt tudni róla, hogy könnyű megbántani: elég egy rossz szó, és harcos titánból sértődött kisgyerek lesz. Egy biztos: sok türelemre lesz szükséged, ha egy Kost választasz társnak.
Bika
Zárkózott, nehezen megközelíthető pasi, aki már fiatalon határozott elképzeléssel rendelkezik az életéről. Hűséges típus, általában kizárólag hosszú távú kapcsolatra törekszik, így elsődleges szempont nála, hogy meg tudod-e adni neki azt a stabil érzelmi hátteret, amire vágyik. Mivel számára igen fontos a pénz és a karrier, nehezen viseli, ha partnere sikeresebb vagy jobban keres nála. Anyagi szempontból mindent szeretne megadni párjának, cserébe pedig nem vár mást, mint szerető odaadást.
Ikrek
Az Ikrek férfi kedves és lelkes udvarló, könnyen szerelembe esik, és bizonyos feltételek mellett sokáig hűséges is marad. A hangsúly persze a „feltételeken” van, melyek közt az első és legfontosabb: a szabadsága. Legyünk vele lazák, bevállalósak, díjazzuk a spontán ötleteit, sőt, magunk is bedobhatunk hasonlókat. Kedveli az intellektuális, szellemes partnert, a sokat látott „kalandorokat”. Ha el akarjuk csavarni a fejét, sokoldalúnak és dögösnek kell lennünk.
Rák
A Rák a támaszt keresi a társában. Erősnek, és határozottnak kell lenned, ha le akarod venni a lábáról. Igen ám, de emberünk mégiscsak férfi, méghozzá az érzékeny, könnyen sebezhető fajtából, ezért kényesen ügyelnünk kell arra, hogy erősnek és magabiztosnak érezhesse magát. Általában házias, manuális dolgokban gyakorlatias, az élet más terén kevésbé. Legyünk tehát praktikusak, ugyanakkor esendőek (azaz egy csipetnyi színészi tehetséggel megáldottak).
Oroszlán
Egy Oroszlánt úgy a legkönnyebb meghódítani, ha hízelegünk neki. Nem egyszerűen elvárja, hanem megköveteli a figyelmet. Nincs más dolgunk, mint csüngeni a szavain, lesni a kívánságait, és folyamatosan dicsérni. Cserébe néha lehetünk durcásak, és kérhetünk engesztelésül ezt-azt. Ha sikerül meghódítanunk, a tenyerén hordoz majd, de legyünk óvatosak: elég egyetlen sértő megjegyzés és kiestünk a pikszisből!
Szűz
A Szűz férfi szemlélődő, filozofikus alkat. Rendkívül nagyra értékeli az esztétikumot és a vonzó külsőt. Az első dolgunk tehát, hogy jól nézzünk ki, és ha már biztosan tudjuk, hogy felhívtuk a figyelmét magunkra, egy gyors lépéssel lerohanhatjuk. Igen, nála fontos, hogy kezdeményezzünk – tetszeni fog neki. Innentől már nyert ügyünk van, mert egy Szűz olyan odaadóan tud szeretni, hogy a csillagokat is lehozza érted az égből!
Mérleg
Egy Mérleg férfi igazi sármőr, nagy életművész, erős hedonista hajlammal és komoly becsvággyal megáldva. Mivel roppant hiú, nagyon büszke a hódításaira. Azzal tudjuk tehát leginkább felpiszkálni, ha nem adjuk könnyen magunkat. Ezzel persze bánjunk csínján, mert könnyen megsértődik: egy kicsit csodáljuk, majd vegyük félvállról, húzzuk-eresszük, így teljesen megbolondíthatjuk. A hűség terén nem jeleskedik, ezért folyamatos munkánkba kerül majd magunk mellett tartanunk, de megéri, sokan fognak irigyelni, ha mellette látnak.
Skorpió
A Skorpió férfi tetőtől-talpig pasiból van. De bármennyire is az ösztönei vezérlik, minden rafinériánkra szükségünk lesz, ha meg akarjuk hódítani. Az aranyszabály: ne adjuk magunkat könnyen! Játsszunk, legyünk titokzatosak! Ám, ha végre megtörténik a csoda, és belénk esik az imádott Skorpió, akkor is legyünk résen: soha nem tudhatjuk, ki kinek a hálójában vergődik…
Nyilas
Egy Nyilas számára két fő erény van: ha kiváló beszélgetőpartnerre talál benned, illetve ha odaadással hallgatod a monológjait. Az utóbbi egyébként nem is kellemetlen, hiszen szellemes és szórakoztató társaság. Ha azonban hasonló szónoki ambícióink vannak, időben adjuk fel. Nem szereti az otthonülő típusokat, elvárja, hogy jól nézzünk ki, mivel szeret a társaságban büszkélkedni választottjával. A lényeg: ha egyszer belénk habarodik, imádni fog, és mindent megtesz a boldogságodért!
Bak
A Bak férfi szinte meghódíthatatlan, ami néhányakból kiváltja azt a durcás eltökéltséget, ami győzelemre viszi az ügyet. A Baknál ugyanis kitartó, rendíthetetlen ostromra, és ártatlan tekintetre van szükség, ha le akarjuk venni a lábáról. A „romlottságtól” menekül, nagyra becsüli viszont az intellektust és a szilárd erkölcsöket. Ha felhív magához (ami már nagyon nagy szó!), feltétlenül vegyük le a cipőnket, és mossunk kezet evés előtt. És a legfőbb: legyen türelmünk kivárni, amíg ő kezdeményez!
Vízöntő
Ha Vízöntő az emberünk, nehéz dolgunk lesz. Mivel általában öntörvényű (vagy akár önelégült) típus, előbb ki kell puhatolnunk a szabályait. Ha ugyanis ezekbe „nem férünk bele”, vesztett ügyünk van. Mindenképpen különlegesnek, átlagon felülinek kell lennünk (vagy mutatkoznunk), különben észre sem vesz. Ha észrevett, vizsgáztatni fog. Ha levizsgáztunk (figyelem! soha ne teljesítsünk hibátlanul, mert ezzel a tekintélyét veszélyeztetjük!), leereszkedik hozzánk, és atyáskodóan elbabusgat. Ha rendre vesszük az akadályokat, nagyon jó sorunk lesz.
Halak
A Halak férfi végletekig romantikus és nagyon bátortalan. Gyakran macsó álarc mögé rejtőzik, de ennek ne dőljünk be. Ne várjuk, hogy kezdeményezzen, ha belegebed a szerelembe, akkor sem fogja megtenni az első lépést. Meghódítani talán nem olyan nehéz, bár a túlzott erőszakosság is elriaszthatja. Óvatosan, finoman bánjunk vele! Ha már a tenyerünkből eszik, akkor is vigyáznunk kell rá: folyamatos bátorításra, visszaigazolásra lesz szüksége. Nekünk pedig annál több türelemre, kitartásunknak viszont jó eséllyel a mesebeli holtodiglan-holtomiglan lesz a jutalma!
melegtanacsadas.hu