Ugrás a tartalomra
x

Szexbotránya miatt lemondott egy román ortodox püspök

A román ortodox egyház zsinata lemondatta püspöki tisztségéről Corneliu Barladeanu huszvárosi püspököt, miután a román bulvársajtó nyilvánosságra hozott egy több mint 20 perces videót, amin a püspök egy teológus hallgatójával létesített homoszexuális kapcsolatot.

A megvádolt püspök nem ismerte el, hogy ő lenne a felvételen, a felvétel terjesztőit pedig rágalmazásért beperelte, azonban az ortodox patriarchátus szóvivője ennek ellenére megerősítette a felvétel valódiságát. Miután a pátriárka szóvivője egyértelművé tette, hogy a zsinat ki fogja zárni a püspököt a papság soraiból, Barladeanu állítólag önként kérte felmentését a püspöki tisztség alól. A szóvivő szerint Barladeanu nem misézhet többé, és szerzetesként kolostorba vonul.

A moldvai egyházkerületben június végén robbant ki a szexbotrány, amikor a korrupcióellenes ügyészség vádat emelt a moldvai egyházkerület három Vaslui megyei papja ellen, akik állítólag kompromittáló videofelvételek nyilvánosságra hozatalát kilátásba helyezve zsarolták a püspököt, pénzt, illetve egyházi előléptetésüket követelve tőle.
A román sajtó szerint a vádhatóság a házi őrizetbe helyezett ortodox pópáktól nyolc videofelvételt foglalt le, ezek mindegyike intim homoszexuális együttlétek közben ábrázolja a püspököt. Barladeanu partnerei állítólag olyan fiatalok voltak, akiket tanított a teológián.
Júniusban a román ortodox egyház egy Maros megyei papját, Cristian Pomohacit fosztotta meg a palásttól, miután egy médiában megjelent hangfelvétel tanúsága szerint pénzt ígért egy 17 éves fiúnak, hogy nemi kapcsolatot létesítsen vele.

A román ortodox egyháznak azért is roppant kínosak a papok homoszexuális botrányai, mivel hangos ellenzője a melegházasságnak vagy akár csak az azonos neműek közötti élettársi kapcsolat hivatalos elismerésének.

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux