Ugrás a tartalomra
x

Sok fiúban megfogalmazódik, hogy egyszer belekeveredne fiús szexbe

Vajon mikortól nevezhető valaki homoszexuálisnak, mi az az élmény, amitől egy magát teljesen heteroszexuálisnak gondoló fiú homoszexuális hajlamaival képtelen szembenézni, és egyfajta fóbia, undor alakul ki benne? Könnyebben és gyorsabban kialakulhat, mint hinnénk.

Például a kollégiumokban gyakori, hogy a fiúszobákban a fiúk versenyeznek azon, ki sül el hamarabb. A versengés kölcsönös maszturbációval zajlik, egy szobában, többekkel együtt, ami egyértelműen homoszexuális élmény. Klasszikusnak nevezhető az az élmény is például, amit prostituáltakkal élnek át egyes férfiak: a haverok az autóban ülve élik meg együtt a szexmunkás kínálta lehetőséget, és a sofőrülésen ülő haver gyors orális szexét rotációban végignézik a hátsó ülésen. Majd cserélnek, és a látvány adta élményt is mind átélik. Ez homoerotikus élmény, ahogy az is – hogy a legszélsőségesebb példát felhozva -, ha egy magatehetetlen lányt a buli után többen magukévá tesznek, közben végignézik, ahogy a barátaik is csinálják, mi több, videóra veszik, többször visszanézik. Ez utóbbi erőszak és bűncselekmény, de a fiúk az erőszak mellett más élményt is megélnek, mégpedig homoszexuális élménnyel lesznek gazdagabbak.

Közös homoerotikus élmények

A homoszexuális élménnyel kapcsolatos szégyenérzet egyértelműen a társadalom el nem fogadásából következik. A szégyen, mint minden más esetben is, átprogramozza a viselkedésünket, beavatkozik a pszichoszexuális fejlődésünkbe, és elképzelhető, hogy fóbiává, undorrá alakítja át a korábbi homoszexuális élményt. Szexuálterapeuták gyakran találkoznak ilyen esetekkel, általában a kliens erős fóbiát él meg, amiért azt hiszi, lehet, hogy ő meleg. Pedig pusztán annyi történik, hogy beindul rá a fantáziája, megfogalmazódik benne, hogy egyszer talán belekeveredne a fiús szexbe. A félelem ilyenkor összetett okokból ered, egyrészt retteg a szexuális úton terjedő betegségektől, és retteg attól, hogy kiderül az irányultsága.

A közös pettingtől még nem feltétlenül válik valaki meleggé, azonban az első szexuális élmények erősebben bevésődnek, maradandóbb a hatásuk, mint a későbbi élményeknek.

Így ha a legelső szexuális élmény egy 16-18 éves fiú számára az, hogy a haverjaival egymást nézik, ahogyan a prostituált szájjal kielégíti őket, akkor az örökre meghatározza a pszichoszexuális fejlődésüket. Nem abban az irányba indulnak el, ahol a kiegyensúlyozott, harmonikus heteroszexuális kapcsolat a cél, de ezen lehet változtatni.

Fantáziálás

A homoszexuális hajlam megerősítésében fontos szerepe van a fantáziálásnak, ahogy annak is, ha valaki rendszeresen gaypornókra elégül ki – akár a heteroszexuális párkapcsolata mellett -, akkor könnyen kialakulhat a vágy. Ezt segíti, ha gyerekkorban az apa teljesen vagy részlegesen hiányzott a család életéből, és a fiúgyereknek szoros érzelmi kapcsolata lett az anyjával. Nem mindenkinél, de vannak, akiknél ez a fajta érzelmi kapcsolat annyira erős, hogy kialakul az Ödipusz-komplexus, amit elfojtás követ. A szexuális vonzalom nagyon könnyen irányulhat az idősebb fiúk felé, akik valamiféle apa-ideált testesítenek meg. Általánosítani természetesen nem lehet, az egyén sajátos személyiségfejlődése minden esetben a legfontosabb.

Ha az egyén nem képes szembenézni a vágyaival, akkor egyéni terápián biztosan segítséget kaphat. Azt fontos szem előtt tartani mindenkinek, hogy nem lehet, és nem is kérheti senki, hogy egy terapeuta vagy maga az egyén átprogramozza a saját ösztönszféráját, szexuális irányultságát.

 

http://24.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux