Közösség tagja elleni erőszak miatt emeltek vádat a Pécs Pride zebrajelmezes felvonulójára támadó férfi ellen
Dömsödi Renáta a támadás óta orvoshoz jár, mert folyamatosan cseng a füle.
Közösség tagja elleni erőszak miatt vádat emelt a Pécs Pride zebrajelmezes résztvevőjére támadó férfi ellen a Pécsi Járási Ügyészség – közölte a Magyar Helsinki Bizottság.
Az eset tavaly október 4-én történt a rendőrség által betiltott felvonuláson. Az Aradi vértanúk útján egy férfi rontott neki a menet élén táncoló, zebrajelmezt viselő Dömsödi Renátának. A jogvédő szervezet videójában a nő elmondta, hogy több ütés is érte. Az első, amelyet a tarkójára kapott, még nem érezte, de a másodikat már igen. Azóta is orvoshoz jár, mert folyamatosan cseng a füle.
A rendőrség a helyszínen előállította a támadót.
A férfi a Kontroll operatőrére is rátámadt. A rendőrség először garázdaság miatt nyomozott, de a Magyar Helsinki Bizottság azzal érvelt, hogy közösség elleni erőszak történt, hiszen a támadó kifejezetten az LMBTQ-közösséggel szemben akart fellépni. Ezt végül a hatóság elfogadta, és az ügyészség is ez alapján emelt vádat.
Dömsödi Renáta úgy fogalmazott, azért állt bele az ügybe, mert nem engedi meg, hogy azt higgyék az emberek, a véleményüket tettlegességgel is kimutathatják.
„Ha nem kedveled a melegeket, csináld a négy fal között” – mondta.