Ugrás a tartalomra
x

Pál Marci ismét összeházasodott a férjével New Yorkban

Pál Marci és férje, Hanol Ádám két gyermeket nevelnek közösen, Andrist és Hannát. A meleg házaspárt a Család az család kampányból ismerhette meg az ország 2021-ben, tavaly pedig lapunknak is mesélt Marci arról, hogyan harcoltak a hatóságokkal a kislányukért, aki születése óta náluk élt, a gyámhivatal azonban váratlanul visszavonta az örökbefogadói engedélyt. A Kúria végül nekik adott igazat, így hivatalosan is négytagú szivárványcsaláddá válhattak. Marci és Ádám most New Yorkban mondták ki újra a boldogító igent.

A Szivárványcsaládokért Alapítvány kurátora és a Család az család mozgalom társalapítója óriási küzdelmek árán tudta a férjével örökbe fogadni a gyermekeit. Pál Marci ma már egy kisfiú és egy kislány apukájának is mondhatja magát, de cseppet sem volt egyszerű feladata a párjával, amikor elhatároztak, hogy családot szeretnének alapítani. Marciék Apa és Apu néven lettek ismertebbek pár évvel ezelőtt a közösségi médiában, ugyanis betekintést engedtek abba, milyen egy meleg pár élete Magyarországon és hogyan jutottak el oda, ahol most tartanak.

Több mint 10 éve egy párt alkotnak

Hanol Ádám és Pál Marci bejegyzett élettársi kapcsolatban élnek, viszont régóta szerették volna hivatalosan is összekötni az életüket, így amikor New Yorkba utaztak, meg is tették ezt: összeházasodtak.

- 10 éve kötöttük össze az életünket hivatalosan is Magyarországon. Hivatalosan az nem házasság, csak bejegyzett élettársi kapcsolat. A 10 éves évfordulónkon pont egy olyan országban járunk, ahol összeházasodhatunk. Szóval megtettük... Így sajnos egy idegen helyen házaspároknak számítunk, ameddig otthon egyelőre nem. Reméljük, egyszer otthon is lehet majd a gyerekeink előtt! Mi küzdeni fogunk érte...

www.blikk.hu
 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux