Karácsony a rendőrségi kihallgatása után: Csak fotót csináltak, ami okozott egy kis problémát
„Csak fotót csináltak, ami okozott egy kis problémát, mert nagyon magas vagyok” – mondta Karácsony Gergely főpolgármester miután kijött a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Labanc úti épületéből, ahol a Pride szervezése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A helyszínen a tüntetők várták a kihallgatás végét, Karácsonyt „Hajrá Gergő” skandálással fogadták.
Karácsony a kihallgatásról azt mondta, hogy a kérdésekre nem válaszolt, egy nyilatkozatot olvasott fel a korábban már ismertetett jogi álláspontjukról, miszerint a Pride, illetve a Budapest Büszkesége menete egy önkormányzati rendezvény volt, amire nem vonatkozik a gyülekezési törvény. Sajnálta azokat a rendőröket, akiknek ezt az egész folyamatot végig kellett csinálnia, szerinte többségük kínosan érezte magát. A kihallgatás közben szerinte mindenki rendkívül udvarias volt, kicsit meg is hatódott. „Nem a rendőrökön, hanem a politikusokon múlik az, hogy ebben az országban sokan rosszul érzik magukat”- mondta.
Nyilatkozattétele után a rabosítás egy „szelíd formája” történt meg, több képet is készítettek róla „hülye pózokban”, itt jelentett némi nehézséget 197 centis magassága. „Egy örkényi abszurd drámában éreztem magam” – mondta. Szürreálisnak tartja, hogy valakit egy önkormányzati rendezvényért meg lehet gyanúsítani, miközben „közpénztolvajokkal, 100 milliárdok kitalicskázóival” nem is foglalkoznak.
A rendőrségen felolvasott nyilatkozatát Karácsony Gergely később meg is osztotta Facebook-oldalán. Részletesen leírta, hogy gyanúsítását miért tartja megalapozatlannak. Szerinte ezt a büntetőeljárást a nyomozó hatóság kormányzati utasításra, politikai okból folytatja. „Éppen ezért kérdésekre nem válaszolok. Majd a bíróságon megküzdök az igazamért. Sajnálom Önöket, hogy ahelyett, hogy a valódi ügyeikkel foglalkozhatnának, ebben kell részt venniük.” Végül pedig azt írta, „én büszke leszek arra, amikor az unokáim dokumentumgyűjteményben olvasni fogják ezt a jegyzőkönyvet. Mert nem fog sikerülni a szabadságot és a szerelmet sem betiltani, sem elnyomni”.
A főpolgármester kérdésekre reagálva arról beszélt, hogy ő már azon is meglepődne, ha bíróságig, vagy akár a vádemelésig eljutna az ügy. Szerinte az egész folyamatot elhúzzák majd valahogy az országgyűlési választásig, azt mondta, az ügy folytatása jövőre, a választófülkékben lesz majd.
„A hatalom nem tud megállni, a hülyeségvonaton nincsen fék” – fogalmazott. Szerinte Orbánék eddig fel tudták mutatni az „erős kéz elvét”, de ez most elgyengültek és nincs már hatásuk az emberekre. Az ügyről nem kapott konkrét kérdéseket, az elején jelezte, hogy a vádakat nem tartja megalapozottnak és panaszt tett a gyanúsítással szemben. Tuzson Bence igazságügyi miniszter korábbi fenyegetését, miszerint egy év börtönbüntetést is kaphat nem tartja komolyan vehetőnek. A gyanúsításban egyébként az szerepel, hogy a rendőrség által megtiltott rendezvényt szervezett meg és buzdított is a részvételre.
Karácsony a helyszínen összegyűlt tüntetőknek arról beszélt, hogy egy hónapja a Pride-on Budapest megüzente, hogy egy szabad és szolidáris város. „Azért mentünk ki, mert egy olyan országban szeretnék élni, ahol a jog nem a hatalmat védi, hanem a polgárokat” – mondta. Hozzátette: azért mentek ki, mert „vagy együtt szabadok, vagy egyikünk sem az”. A főpolgármester szerint idén arról is szólt a Budapest Pride, hogy megmutassák a hatalomnak és Orbán Viktornak: „Nincs hatalmad felettem”.