Ugrás a tartalomra
x

Pride-elnök: Ez lesz Magyarország eddigi legnagyobb Pride felvonulása

Radványi Viktória, a Budapest Pride elnöke a rendezvénysorozat pénteki megnyitóján kijelentette, az eddigi legnagyobb felvonulásra készülnek Magyarországon. Úgy tudja, 18 európai országból is jönnek majd szimpatizánsok, aktivisták, politikusok, hogy támogassák őket.

Itthon vagyunk – ez lett az idei, 30. Budapest Pride szlogenje – számolt be róla szombaton az RTL Híradó. A rendezvénysorozat – amely a szexuális kisebbségek jogaira hívja fel a figyelmet Magyarországon már 30 éve – megnyitóját pénteken tartották, amelyet az Index is élőben közvetített.

Június 6. és 29. között három héten át 90 programmal készülnek, amit a felvonulás zár. Utóbbiról a szervezők csak annyit tudnak biztosan, hogy bár az Országgyűlés még márciusban elfogadta a törvényt, miszerint a gyerekek védelmében korlátozhatják a gyülekezési jogot, így a belvárosi felvonulás akár meg is tiltható – mindenképpen lesz.

"Vannak terveink, csak ezek még nem publikusak, és ez elsősorban amiatt van, hogy biztonságos legyen majd a rendezvény" – nyilatkozta Hegedűs Máté, a Budapest Pride sajtószóvivője.

Mint írtuk, értesüléseink szerint a szervezők már benyújtották a rendőrségnek az engedélykérelmet az Andrássy útra mint az esemény fő útvonalára, de a hatóságok egy másik helyszínt, a Nemzeti Lóverseny Pályát javasolja. Információinkat bár a Budapesti Rendőr-főkapitányság cáfolta, és tiltó határozatot adtak ki a tervezett útvonalra, de Tuzson Bence igazságügyi miniszter felszólította a szervezőket, hogy jelöljenek meg egy új helyszínt a rendezvény megtartására, ez pedig legyen a Kincsem Park.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai Kormányinfón közölte, a Pride megtartható, ezért ajánlotta fel a rendőrség a Kincsem Parkot. A kérdés az, hogy „a szervezők célja a rendezvény törvényes keretek közötti megtartása vagy a provokáció”. Lázár János kijelentette, „nem lesz Pride az Andrássyn, nem lesz Pride a Puskásban, és remélem – a lovak érdekében –, nem lesz Pride a Kincsem Parkban sem”.

„Ez lesz Magyarország eddigi legnagyobb Pride felvonulása”

"Mióta a kormány bejelentette, be akarja tiltani a Pride felvonulásokat, harcolnunk kellett. Keményebben kellett küzdenünk, mint valaha" – mondta az eseménysorozat megnyitóján pénteken Radványi Viktória, a Budapest Pride elnöke.

"Minden bizonnyal ez lesz Magyarország eddigi legnagyobb Pride felvonulása, úgyhogy ha valamit el tudott érni ez a kormány, akkor az valószínűleg ez. Elképesztően sokan fognak idén kijönni, akik még soha nem voltak Pride-on" – fogalmazott a rendezvénysorozat elnöke, aki úgy tudja, 18 európai országból is jönnek majd szimpatizánsok, aktivisták, politikusok, hogy támogassák őket. „Azt gondolom, hogy egyébként talán Lázár János sem szeretne egy olyan országban élni, ahol az ő gyerekei azt tanulják meg, hogy békés tüntetést szervezni bűn, mert nem az” – tette hozzá.

"A magyar európai ügyi miniszter az Európai Miniszterek Fórumán arról beszélt, hogy Budapesten nincs betiltva a Pride. Szerintem ez így van. Hoztak egy jogszabályt, ami lehet, hogy elbizonytalanítja mondjuk a rendőrséget, de a bíróságnak semmi oka nincs arra, hogy ne engedélyezze Budapesten a Pride-ot" – mondta Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, aki megjegyezte, szerinte nevetségesek azok az okok, amik alapján politikusok be akarják tiltani a felvonulást.

 

 

www.index.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux