Az Amazon és a Meta kivonul az amszterdami Pride-ról
Trump üldözi a cégek sokszínűséget és befogadást támogató tevékenységét, de sok vállalat csak Amerikában enged neki.
Nem támogatja tovább az amszterdami Pride-felvonulást az Amazon és a Facebook – idézi a Dutch News portál a Financieele Dagblad keddi tudósítását.
Emlékeztetnek: Donald Trump hatalomra kerülésével az amerikai kormány fellépett a sokszínűséget, egyenlőséget és befogadást hirdető politika ellen. A Pride Amsterdam szóvivője szerint sok cégnek fejtörést okoz, hogyan alkalmazkodjanak a jelenlegi politikai légkörhöz az Egyesült Államokban.
Az Amazon, mely korábban saját hajóval vett részt a felvonuláson, közölte, hogy „más marketingtevékenységekre összpontosít”, és erről állítólag már 2023-ban meghozták a döntést, de a Pride szervezői szerint csak idén ért véget az együttműködésük. A Facebook sem vesz részt az idei felvonuláson, de anyavállalata, a Meta nem reagált az ezzel kapcsolatos megkeresésekre.
A Deloitte viszont idén is jelen lesz az amszterdami Pride-on, annak ellenére, hogy a washingtoni rendezvény mögül kivonult, és az Egyesült Államokban leállította sokszínűségi programjait. Hasonlóan jár el az A&O Shearman, amely a Trump-kormányzattal állapodott meg sokszínűségi programja leállításáról, de az amszterdami Pride-on részt vesz.
A felvonulás szervezői egyébként „telt házról” számoltak be, olyan cégek is jelen lesznek, mint az ING, a Heineken és a PwC. A KLM légitársaság sokszínűségi programját vezető Helen Demosthenous pedig azt mondta: soha nem gondolkodtak azon, hogy megszüntessék jelenlétüket. „33 ezer dolgozónk van, ez épp elég ok ahhoz, hogy megünnepeljük a sokszínűségünket” – mondta.