Lilu lesz a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
Februárban lapunk is beszámolt arról, hogy amikor a kormányinfón szóba került a Pride korlátozása, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: a józan ész bizonyítja, hogy a felvonulás káros a gyerekek testi-lelki fejlődésére, és szerinte családos ember a Pride közelébe nem szokott menni, hanem elkerüli azt a részét a városnak.
Gulyás kijelentésére akkor Kovalcsik Ildikó, azaz Lilu is reagált az Instagram-oldalán.
" De, szokott. És nagyon jól érezte magát. »Ilcsi, 2 gyermek édesanyja«" – fogalmazott akkor a műsorvezető.
Kevesebb, mint egy hónappal később Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírta a Pride betiltását lehetővé tevő jogszabály, ami így hatályba is lépett. A gyülekezési törvény ellen azóta több alkalommal is tüntettek a fővárosban, a Budapest Pride pedig nemrég bejelentette, hogy a megnyitó házigazdája idén Lilu lesz.
Idén ő lesz a Budapest Pride Közösségi Fesztivál megnyitójának műsorvezetője. " - Ennek különösen örülünk, többek között azért is, mert Lilu az elmúlt években rendszeresen és bátran fejtette ki véleményét az emberi jogok védelme érdekében. Nyíltan áll ki a közösség mellett – most pedig június 6-án a megnyitó színpadán is velünk lesz" – olvasható a rendezvény hivatalos Instagram-oldalán.