Ugrás a tartalomra
x

„Ugyanolyan vágyaik és fájdalmaik vannak, mint bárkinek“ – Az Őrült Nők Ketrece backstagében jártunk

2014-ben mutatta be a Kultúrbrigád Az Őrült Nők Ketrece című előadást az Átrium Színházban, ahol egészen 2024-ig játszották az előadást folyamatos teltházzal, ám ebben az évben állami támogatás híján el kellett hagyniuk a színházat.
Ezután a RaM - ArT Színházban folytatták az előadássorozatot, márciustól pedig egy búcsúturné keretében Debrecenbe, Szegedre és Veszprémbe viszik Georges és Albin mulatóját.

Mi pedig be tudtunk nézni a backstagebe, hogy megmutassuk, milyen a hangulat színpadrálépés előtt, hogyan sminkelnek a madárkák, milyen egy táncpróba és egy hangbeállás. Megkérdeztük Tihanyi Ildi, jelmeztervezőt, hogy milyen kihívásokkal kellett szembenézni a jelmezek megalkotásakor, Parti Nóra, Stohl András és Nyomárkay Zsigmond meséltek nekünk, milyen érzések kavarognak bennük a darabtemetés kapcsán, Jenei Márton, táncos pedig elmondta, hogyan került bele az előadásba.

 

www.refresher.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux